Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

Ahhoz, hogy megértsük, a menekült gyerekekről és szüléikről szóló pedagógusi elbeszélésekben a fenti megközelítések közül vajon melyik dominál - bennük az idegenség és a „másság" funkcionális, stabil vagy éppen átmeneti és képlékeny mivolta fogalmazódik-e meg (vagy valami egészen más) -, olyan narratívakat elemzünk, amelyekben megjelenik és kellőképpen kibontakozik a „másságról" való beszéd. Köztudott, hogy az ismerős és az ismeretlen határai kiélezett helyzetekben jelennek meg a legmarkánsabban, hiszen a „másoktól" való különbözés és a „saját csoporthoz" tartozás élménye ilyenkor a legerősebb (Tajfel 1980:26). Nyilvánvalóan már a konfliktusok során nyomatékot kapnak az identitás folyton változó körvonalai (hiszen legtöbbször éppen ezek a konfliktusok forrásai), a „másság" határai azonban rendszerint mégis a konfliktusok elbeszélésének kapcsán jelennek meg legtisztábban. A „másság" értelmezéseinek vizsgálatára magától értetődően éppen ezért nem magukat a nehezen nyomon követhető valódi konfliktusokat, hanem a konfliktusok narratíváit választottuk. A helyzet sajátossága, hogy az általunk vizsgált pedagógusi elbeszélésekben tényleges konfliktusok (gyerekek között, illetve gyerekek és pedagógusok között) nagyon ritkán jelennek meg explicit módon. A menekült gyerekekkel kapcsolatos iskolai konfliktusok elbeszélése és tematizálása helyett a pedagógusok inkább a problémák és konfliktusok tagadását, elkendőzését vagy átfogalmazását választják.

13 A továbbiakban ezek áttekintésére és a „másságkiiktatás", illetve a konfliktustávolítás tipikus narratív mintáinak bemutatására vállalkozunk oly módon, hogy közben elemezzük a „másik" és az „idegen" fogalmának pedagógusi értelmezéseit és az értelmezések mögöttes tartalmait. A „másság" kiiktatása - univerzalista beszédek Az univerzalista diskurzussal rokon beszédek alapvető sajátossága, hogy nem a kulturális, civilizációs különbségekre, hanem általános emberi sajátosságokra helyezi a hangsúlyt, és olyan egyetemes pszichikai és társadalmi jellemzők létezését hirdeti, amelyeket minden társadalmi, kulturális környezetben azonos (kultúrafüggetlen) funkciók határoznak meg. Ebből az alapfeltevésből ered, hogy a „másság" és a „mássággal" kapcsolatos konfliktusok tagadása, illetve az etnikai, kulturális különbség-vakság is ezekben a beszédekben jelenik meg a legmarkánsabban. Kutatásunk során az univerzalista diskurzusból kinövő pedagóguselbeszélésekkel £} találkoztunk a legnagyobb számban, nem véletlen tehát, hogy e diskurzuson belül is 7 számos eltérő beszédmódot tudtunk megkülönböztetni. Ezek a beszédmódok ugyan ^ viszonylag jól leírhatók a „másság" kiiktatásának jegyében formált pedagógusbeszédek S három ideáltípusaként ( I. a „másság" tudatos tagadása; 2. színvakság, azaz a problémaérzékenység hiánya [nem tudatos tagadás]; 3. a konfliktusok tartalmának univerzalizá- §J| lása, azaz a konfliktusok kulturális és etnikai jegyeinek tudatos eltávolítása és a konfliktusok „általános emberi" dimenzióba helyezése), a valóságban azonban nehezen választhatók el ilyen tisztán egymástól. Különösen az első két beszédmód, a „másság" tudatos és nem tudatos tagadása különböztethető meg nehezen, hiszen a „másságot" és a konfliktusok létét tagadó narratívak elemzéséből éppen az nem derül ki, hogy valóban torz-e az interjúalany gyerekek közötti szocializációs dinamikáról kialakított képe, vagy az elbeszélés során alkal- 253