Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai
A pedagógusok és gyermekek elbeszéléseiben megjelenő, „mássággal" és iskolai konfliktusokkal kapcsolatos narratívak értelmezése véleményünk szerint azért is különösen időszerű, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán Magyarországnak néhány éven belül várhatóan nemcsak az Európán kívüli bevándorló és menekült gyerekek egyre nagyobb számával, hanem az uniós állampolgárok gyerekeinek magyar közoktatásban való részvételével is szembe kell néznie. Az első migránsgeneráció fölnőttével létrejövő új etnikai viszonyok megértéséhez, illetve az oktatás és az iskolai integráció gyakorlati irányainak kijelöléséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a multikulturálisként emlegetett pedagógia gyakorlati értelmezéseit és az elmélet magyarországi alakváltozásait. A kutatás során egyre világosabbá vált számunkra, hogy a valódi konfliktusok és azok narratívájának, azaz a megtörtént, megélt és elbeszélt történetek szétválasztásának lehetősége csupán illúzió. Ezért a narratívak (a pedagógus-, illetve a gyermeknarratívák) bemutatásakor nem az „objektív valóság" felfedésének ideája vezérelt bennünket, hanem az a szándék, hogy az elbeszéléseken keresztül megtudjuk, hogyan kívánja láttatni a beszélő azt, ami vele és másokkal történt. Ezekből a diszkurzív stratégiákból azután a migrans gyermekek iskolai helyzetének olyan aspektusaira következtethetünk, amelyek az intézményes reakciókban nem nyilvánvalóak. A konfliktusok valódi tartalmáról és az iskolán belüli szocializációs dinamikáról éppen ezért a konfliktusokról szóló narratívak ismeretében sem tudnánk általános (leíró jellegű) kijelentéseket megfogalmazni. Elöljáróban összesen annyit tartunk fontosnak megjegyezni, hogy a menekült gyermekekkel felvett beszélgetések csaknem mindegyikét átszövő, kiközösítettségről és megbélyegzettségről szóló narratívak a maguk szubjektivitásában is jelzésértékűek, a menekült gyerekek által képviselt „másság" elutasító, naiv és zavarodott többségi hozzáállására hívják fel a figyelmet. Ezeknek a többségi hozzáállásra reagáló gyermeknarratíváknak a tanulmány második felében történő bemutatásával valamicskét ahhoz is hozzá szeretnénk járulni, hogy a szülőföldjükről elűzött vagy onnan távozni kényszerülő gyerekek ne ismét egy jóléti társadalom humanitárius gyakorlatának „hangtalan menekülttömegeként", hanem saját hanggal és saját identitással rendelkező személyekként jelenjenek meg (Malkki 2002). Fogalmak és a kutatás problematikája A modern nemzetállam eszméjéhez kötődő állampolgár-teremtés a mai közoktatás egyik legfontosabb feladata. Ezen egyrészt az úgynevezett társadalmi integrációt, vagyis az egyéneknek az állam és az elitek által formált, mindenkori társadalmi mintáknak való megfeleltetését (Foucault 1975) értjük, másrészt a nemzettudat formálását. A társadalmi integráció gondolata elsőként az egységes nemzeti kultúrák kialakulása után, a nemzeti homogenizáció jegyében fogalmazódhatott meg, 7 intézményi bázisát a kötelező iskolai oktatás bevezetése teremtette meg (lásd például Weber 1976). A nemzetállam romantikus nacionalizmusát hirdető Rousseau ( 1953:176) szerint „Az oktatásnak kell a lelkeket nemzetileg megformálnia, úgy irányítania véleményüket és ízlésüket, hogy hazafiasak legyenek hajlam, szenvedély és szükség szerint." Az állam és az oktatás küldetése az évszázadok során ugyan többször módosult, az elitek által megfogalmazott és a közoktatás által átadott kultúrának és nemzeti narratívának azonban továbbra is elsődleges
