Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

célja maradt, hogy kijelölje a nemzet tagjait magában foglaló „elképzelt közösség" identitását, és ezáltal erősítse a tagok közötti szolidaritást. Az asszimiláció nagyszabású programja ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Rousseau szavai azonban annyiban ma is aktuálisak, hogy a társadalmi integrációval összefüggő különféle feladatokat továbbra is a közoktatás hivatott ellátni. Általános bevezetése óta - az elitek által kanonizált „magaskultúra" közvetítése mellett - a nemzeti érzelmek kollektivizálásának és a nemzettudat formálásának egyik leghatékonyabb eszköze. A nemzeti integráció mellett a mai közoktatás másik alapvető feladata a korunkat egyre inkább meghatározó társadalmi heterogenitás kihívásaira adott válaszok megfogalmazása és a már meglévők újraértelmezése. A különbözés és sokféleség társadalmi tapasztalatát feldolgozó lehetséges válaszok közül a multikulturalizmus diskurzusa kínálja a modernitásra jellemző homogenizáló stratégiák legsikeresebb kritikáját. A multikulturális pedagógia, az interkulturális nevelés eszméjéből kiindulva az egyenlő értékűnek tekintett kultúrák kölcsönös tiszteletét hangsúlyozza (Radtke 1997). Ez a szemlélet azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a közoktatás által közvetített kulturális kánon a többségi „magaskultúra" mellett tükrözze a kisebbségek kultúráját is (Turner 1997). Ennek érdekében egyrészt a tanterv átalakítását szorgalmazza oly módon, hogy az inkább integratív, sokféleséget tükröző, semmint kirekesztő legyen, másrészt a társadalmi különbözésből eredő konfliktusok pedagogizálását sürgeti olyan esetekben, amikor más fórumok nem tudják vagy nem akarják a problémákat feldolgozni. Az integráció és a multikulturalizmus kihívásaira a két ellentétes irányú dinamikával egyszerre szembesülő mai közoktatás is válaszokat fogalmaz meg; a nemzeti egységgel együtt járó egyöntetűség biztosítása és az állam területén élő különböző csoportok (őshonos kisebbségek, bevándorlók stb.) sokféleségének elismerése az egyik összeegyeztetésre váró fő feladata. A magyar közoktatás azonban e két logikával nem egymás kiegészítőjeként, hanem alapvetően egymás vetélytársaként bánik. Részben ebből a magyar közoktatás egészére jellemző téves szemléletből adódóan, részben pedig a pedagógusok „másság"-kezelésre irányuló kompetenciájának hiányában a magyar közoktatásnak a pozitív próbálkozások ellenére mindeddig még nem sikerült széles körben elterjedt, de megfelelően differenciált megoldásokat kínálnia az integráció és multikulturalizmus logikája között húzódó, tátongónak vélt hézag áthidalására. E problémák kapcsán ebben a tanulmányban azt igyekszünk bemutatni, hogyan csapódnak le az integráció és multikulturalizmus diskurzusainak elemei a gyakorlat magyar pedagógusok általi megjelenítésében. Narratíváik elemzése kiegészíti az intézményes reakciókét, és rávilágít a pedagógusok normalitásról, sikerről és integrációról - intézményes diskurzus hiányában személyes értékítéletekből, korrektnek vélt nyelvi fordulatokból és ideológiafoszlányokból - alkotott fölfogására. Menekültek a közoktatásban Míg a világ több mint húszmillió menekültje közül csaknem nyolcmillió gyermek és fiatalkorú (UNHCR 2003:3), addig Magyarországon ez az arány a térségbe érkező menekülők demográfiai sajátosságaiból eredően jóval alacsonyabb. Mivel azonban Magyarország az elmúlt körülbelül tizenöt évben jelentős befogadó országgá, valamint a Nyugat