Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között
a presztízstárgyak értékének és a tárgytulajdonosok presztízsének manipulálására irányuló különféle stratégiákban és technikákban nyilvánul meg. Vizsgáljuk meg röviden a Nagyfaluban található ezüstpoharakat és -kannákat! Terepmunkám idején több mint három tucat presztízstárgy volt a helybeli romák birtokában. Ez a szám nemcsak a ténylegesen Nagyfaluban található poharakat és kannákat foglalja magában, hanem azokat is, amelyek nagyfalusiak tulajdonában vannak ugyan, de egy másik településen zálogba kerültek; ugyanakkor a számbavétel során nem vettem figyelembe a nagyfalusi romáknál zálogba tett tárgyak közül azokat, amelyek a település határain kívülről érkeztek, vagyis amelyek jelenlegi tulajdonosai nem helybeli romák. Ha ezt a számot hozzáadjuk azoknak a tárgyaknak a számához, amelyek valaha megfordultak Nagyfaluban, de időközben máshol élő romák tulajdonába kerültek, meglepő végeredményt kapunk: azoknak a poharaknak és kannáknak a száma ugyanis, amelyek ma nagyfalusiak, vagy egykor azok voltak, a hetvenet is meghaladja. Az egykor nagyfalusinak minősülő presztízstárgyak száma azonban bizonyára magasabb az általam megismertnél, hiszen csak azokról szerezhettem tudomást, amelyeket a lokális társadalmi emlékezetben ma is számon tartanak, és ezek közül is csak azokról, amelyek az általam is figyelemmel kísért diskurzusok során szóba kerültek. Ha a jelenleg Nagyfaluban található ezüsttárgyakat abból a szempontból vizsgáljuk meg, hogy a presztízstárgyak két nagy osztálya közül melyik az elterjedtebb, egyértelműen a poharak oldalára billen a mérleg nyelve. A több mint három tucat pohárral szemben ugyanis ma csupán három kanna található a helybeli romák birtokában. A presztízstárgy-életrajzok és egyéb visszaemlékezések alapján tudható, hogy ez az arány a múltban sem tért el jelentős mértékben a mostanitól. A több mint hetven presztízstárgy között ugyanis, amelyek ma nagyfalusinak számítanak, vagy egykor azok voltak, a kannák száma nem éri el a tízet. Az a tény, hogy a poharak száma sokszorosa a kannákénak, a romák szerint egyáltalán nem véletlen, hanem olyan jelenség, amelyre a két nagy presztízstárgy-osztály közötti értékkülönbség ad magyarázatot. Az előbbieket ugyanis a Gáborok jóval értékesebbnek és keresettebbnek tekintik az utóbbiaknál. E véleményüknek például olyan kijelentések formájában adnak hangot, mint a „Kodola na-j la käsi veste" 7 , vagy „E kana maj cini-j, na-j la kodo anav" e . A poharak és a kannák közötti értékkülönbség legnyilvánvalóbb jele az irántuk megmutatkozó társadalmi érdeklődés és a megszerzésükértbirtoklásukért folyó verseny eltérő intenzitása. Beszélgetőtársaim csupán két olyan, a Nagyfalut körülvevő mikrorégióban található kannáról tettek említést, amelyek értéke megközelíti a fontosabb poharakét. (Ezek közül csak az egyik tárgy nagyfalusi.) Mióta rendelkeznek a helybeli romák ezüst presztízstárgyakkal? A társadalmi és gazdasági viszonyaik történetét kevéssé ismerő szemlélő számára könnyen úgy tűnhet, hogy e tárgyak megjelenése, akárcsak a jómódról árulkodó, sokszobás téglaházak és a márkás nyugati autók általános elterjedése, csupán az elmúlt egy-két évtized hozadéka, olyan jelenség tehát, amelyet - legalábbis első pillantásra - a romániai rendszerváltást megelőző időszakban virágzásnak indult és a nagyfalusi Gáborok jelentős része számára nagy hasznot hozó közvetítő kereskedelem gazdasági sikerességével hozhatnánk összefüggésbe. A helybeli romák ezüstpoharak és -kannák iránti gyűjtőszenvedélye valójában nem más, mint egy meglehetősen új, az 1989-es rendszerváltáshoz kapcsolható fogyasztói gyakorlat?
