Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

len formatípust foglal magában: az ezüstből készült fedeles kupákét.

5 A Gáborok azonban nem tekintenek válogatás nélkül minden ezüstpoharat presztízstárgynak: ez a fogalom csak bizonyos pohárformatípusokra terjed ki. Az utóbbiak közül a trombita formájú talpas poharak (taxtaj kustikasa) minősülnek a legértékesebbeknek. Ezek a tárgyak a hozzájuk társított jelentések és jelentőség, illetve a használati módok és kontextusok tekintetében is félreérthetetlenül elkülönülnek a hétköznapi használati tárgyaktól. Az ezüstpoharak és -kannák a Gáborok számára olyan presztízstárgyak, amelyek mindenekelőtt retorikai (Appadurai 1986:38) és szemiotikai (Harrison 1992:237) aspektusaik miatt tesznek szert megkülönböztetett társadalmi jelentőségre. E tárgyak voltaképpen „testet öltött jelek. Az a szükséglet pedig, amelyet kielégítenek, alapvetően politikai." (Appadurai 1986:38; vö. Baudrillard 1981.) Amint arra később kitérek, megkülönböztetett státusukat az az attitűd is kifejezi, hogy a romák igyekeznek minél tovább kivonni azokat az árucikkek hétköznapi körforgásából, és úgy tekintenek rájuk, mint amelyek birtoklásának nem a pénzben kifejezhető profit maximalizálása, vagyis nem a hétköznapi értelemben vett nyerekedés az elsődleges célja. A presztízstárgyak a politikai önreprezentáció és a státusversengés kitüntetett eszközei, melyeket a romák gyakran a gazdasági és társadalmi státusviszonyok indexeiként értelmeznek. Amellett érvelek, hogy a társadalmi, gazdasági vagy kulturális élet bármely olyan szegmense presztízsgazdaságként definiálható, amelyre egy csoport tagjai szimbolikus küzdőtérként tekintenek, és amelyben a különbség reprezentálására, legitimálására és manipulálására tesznek kísérletet egyezményes módokon.

6 A presztízsgazdaságok létrejöttének elengedhetetlen feltétele, hogy az ott elért sikerből fakadó haszon elsődleges, közvetlen megjelenési formája szimbolikus: maga a presztízs. A presztízs, amelyet - Bourdieu ( 1 978:394) találó kifejezését idézve - a legpontosabban talán hírnévhitelként határozhatnánk meg, természetesen további, közvetett haszonformákká (pénzzé, társadalmi kapcsolatokká stb.) alakítható. Ugyanakkor, mivel a presztízs járulékos haszonformaként számos tranzakcióhoz kapcsolódhat, ezek közül csak azokat érdemes a presztízsgazdaság fogalomkörébe sorolnunk, ahol a hírnévhitel nem csupán marginális következmény, hanem a haszon domináns - vagy legalábbis kulcsfontosságú -, tudatosan választott és vágyott formája. A presztízstárgy-gazdaság kifejezés a Gáborok esetében az ezüstpoharak és -kannák, az irántuk megmutatkozó gyűjtőszenvedély, illetve a hozzájuk kapcsolódó ideológiák, stratégiák és gyakorlatok összefoglaló megnevezésére szolgál. A presztízsgazdaságok talán legismertebb politikai funkciója a presztízsjavak megszerzéséhez szükséges erőforrások (esetünkben elsősorban a pénzben kifejezett gazdagság) mindenkori eloszlásának megjelenítése, vagyis a gazdasági különbségek demonstrálása. Nevezzük ezt a funkciót a forrásreprezentáció képességének, amely lényegében megegyezik a Vehlen (1975:83-1 10) által bevezetett „hivalkodó fogyasztás" fogalmával. Ha azonban a roma presztízstárgy-gazdaság lényegét kizárólag ebben próbáljuk megragadni, meglehetősen egyoldalú és statikus képet kapunk. Az érték és a különbség politikája ugyanis, amely elválaszthatatlan a presztízsgazdaság fogalmától, esetünkben nem redukálható a forrásreprezentációra. A Gáborok presztízstárgy-gazdasága nemcsak reflektál a presztízsjavakká alakítható erőforrások eloszlása terén észlelhető különbségekre, vagyis nem csupán a gazdasági sikeresség direkt indexe, hanem a konstitutív politikai cselekvés önálló társadalmi színtere is egyben. Ez a konstitutív jelleg mindenekelőtt