Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

KEMÉNY MÁRTON: Progresszív gazdasági érdekekés hagyományalkotás. Példák egy vajdasági borvidékről

eladóknak). Vagyis meghatározóbb a kulturális tőke differenciáltsága, mint a kapcsolati tőke különbségei. Az eltérő tudáskészletek „párhuzamos különidejűségét" (Bausinger 1989) maguk a használt mértékegységek is jelzik, a telekkönyvezés másfél évszázados bevezetése után is háromféle meghatározás ismert: a paraszti gazdaságokban használatban van a kapa, a kvadrát és a lánc ( I kvadrát = 100 négyszögöl; 1 kapa = 200 négyszögöl; 8 kapa = I katasztrális hold; 10 kapa = I lánc); a parasztvállalkozásokban vegyesen használják a katasztrális holdat és a hektárt; a vállalkozásokban pedig hol holdban, hol hektárban számolnak (vö. Égető 2001:541 -542). A földméret sokban különbözik az eltérő stratégiáknak megfelelően: a megismert paraszti gazdaságok öt-hat hektáros összterületén egy hektár alatti rész van szőlővel beültetve; a parasztvállalkozók 6-20 hektáros birtokain 0,3 és közel négy hektár között változó méretű szőlőültetvények találhatók, a vállalkozások pedig három-hat hektáros területen termesztenek szőlőt. A paraszti gazdaságok nagyrészt családi földörökségre alapozzák stratégiájukat, de ők is vettek további területeket; a parasztvállalkozóknál egyes esetekben az örökségnek, más esetekben a beruházásnak van nagyobb súlya; a vállalkozók birtokuk egészét vagy nagy részét vásárolták. A paraszti gazdaságokban megmaradtak a táj bő száz éves hagyományú, alacsony művelésű fajtáinak sokaságánál (elsősorban kadarka, kövidinka, magyarka/szlanka, kisebb mennyiségben zöld veltelini, kecskecsöcsű, direkt termő fajták stb.), melyeket sokszor egy soron belül is vegyesen ültettek el, és a szőlősorok között gyümölcsfákat is nevelnek. A parasztvállalkozások kontinuus „fejlődés" eredményeként a karózott „hagyományos" ültetvények (például kövidinka, veltelini) megőrzése mellett fokozatosan telepítettek újabb, magas művelésű fajtákat is (főleg olasz- és rajnai rizlinget, esetleg zupljankát). A vállalkozók pedig olykor a szőlőművelés múltbeli kontinuitása nélkül kezdeményezték a vidéken újabbnak tekinthető fajták (főként olasz- és rajnai rizling, valamint cabernet sauvignon, chardonnay, cserszegi fűszeres, merlot, zupljanka stb.) kordonos termesztését, miközben esetenként a táj „hagyományos" fajtáival (például kadarkával) is kísérleteznek. Az eszközellátottság kevésbé eltérő, a szőlészeti technológia nagy vonalakban hasonlít mindhárom minta esetében, ugyanúgy gépesített a nyitás és takarás, a permetezés, a talajmunkák egy része és a behordás. A kézzel végzett munkák pedig inkább az alacsony, illetve magas művelés függvényében különböznek (leginkább a tavaszi és a zöldmetszés módja válik meggyőződés kérdésévé). A borászati technológiában nagyobbak az eltérések az ízlés és a mi!£ nőség más-más koncepcióiból adódóan: a kortárs paraszti gazdaságokban elődeikhez 7 hasonlóan házi vegyes bort termelnek (például egy idős gazdálkodó félholdas örökölt ÍN parcelláján, amelyet szülei telepítettek be a 20. század elején, huszonhárom fajtát teres meszt, és valamennyi ugyanazokban a hordókban érik össze, hogy az évi 200-250 liter borral a család igényeit kielégítse), a parasztvállalkozók és a vállalkozók ezzel szemben ~5o döntően fajtatiszta árubor termelésével foglalkoznak (csak majdnem fajtatiszta, hiszen P például a rizlingeket keverik néhányan), acéltartályt is használnak, egy esetben pedig speciális tölgyfa hordós barrique érleléssel is foglalkoznak. A legtöbb gazdaságnál figyelmet fordítanak a borászat melléktermékeként keletkező törköly- és bogyópálinkára is, amit gyógyszerként fontosnak tartanak a vidéken. A megismert gazdaságokban a követett minta, a származás, a családi kontinuitás és a „haladás" szorosan összefügg. A paraszti gazdálkodók kontinuus és a kutatás idején 226 is szülőföldjükhöz kötődő stratégiáján a történelmi fordulatok alig változtattak. A pa-