Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

KEMÉNY MÁRTON: Progresszív gazdasági érdekekés hagyományalkotás. Példák egy vajdasági borvidékről

gó nehéz gazdasági helyzetet teremtett, ugyanakkor a kapitalizálódással párhuzamosan a térség ismét szoros társadalmi-gazdasági kapcsolatba került több magyarországi településsel, s míg ebben az évtizedben egyes ágazatok hanyatlásnak indultak, addig a szőlő- és bortermelés a századvég óta reneszánszát éli. Kisüzemi gazdaságok A szőlő- és bortermelés megértéséhez a jelenkori kisüzemi gazdaságokat a maguk teljes komplexitásában szükséges megvizsgálni. A terepmunka során megismert gazdaságok fenntartói valamennyien paraszti felmenőktől származnak, teljes munkaidejükben gazdaságukkal foglalkoznak, szinte teljesen önálló, gépesített kisüzemet teremtettek meg, és mégis különböző stratégiákat követnek. Hogyan ragadható meg ez a különbség? A helyszíni kutatás során a hólabdaelv és a véletlenszerűség keveredett egymással: egyfelől a kérdezősködés során kiderült, kit tekintenek szőlő- és bortermelőnek, másfelől a véletlenszerű megszólításokból kiindulva az is világossá vált, hogy kiket nem tartanak ekképpen számon, holott foglalkoznak ezen ágazatokkal. Ezek a belső kategóriák szinte pontosan lefedik a minták külső kategóriáit: a megismert paraszti gazdaságokról nem tettek a helybeliek említést, a parasztvállalkozók és vállalkozók viszont gyakran szóba kerültek. A paraszti minta az önellátásra, a háztartás kiadásainak csökkentésére tett törekvésben, a kockázatkerülésben, a több lábon állásban, az egységes háztartásgazdaságban, a tudás családon belüli öröklődésében és a reciprok kapcsolatok kiépítésében ölt testet. A vállalkozói minta épp ellenkezőleg az árutermelést, a jövedelemszerzés elsőbbségét, a kockázatvállalást, a specializálódást, a háztartás és a vállalkozás szétválasztását, a szakképzettséget és a piaci viszonyok követését jelenti.

4 Természetesen a két elméleti szintű meghatározás csupán két végletet jelöl, melyek között a gyakorlatban számtalan fokozat képzelhető el. A különböző minták (beleértve még a munkás-, értelmiségi és egyéb értékrendeket is) keveredhetnek egyetlen személyben vagy egy családban a különböző generációk eltérő szemlélete, a családtagok különböző státusa vagy az egy gazdaságba tömörülő különböző háztartások miatt is. Az oppozíciós pár bizonyos szempontból közel is áll egymáshoz: a vállalkozói készségek elsajátításában például épp a paraszti önállóság eszményének családi öröksége játszhat közre (vö. Kuczi 1998a). Ez egyben azt is jelenti, hogy a paraszti mentalitásban gyökerező önkizsákmányolás az új generációs vállalkozók esetében is öröklődhet. A paraszti és vállalkozói minták fenti kritériumai közül a kiadáscsökkentésre, illetve a jövedelemszerzésre való törekvés ellentétpárja a legfontosabb. Az önellátás és árutermelés aránya még nem fejezi ki a gazdaság valódi irányultságát, hiszen az értékesítésnek többféle módja és célja lehet. A vállalkozók az árutermelés révén elsősorban tőkefelhalmozásra törekednek, ezzel szemben a paraszti árutermelés csupán a fogyasztás (részben presztízsfogyasztás) fenntartását szolgálja, és különböző fokozatai különíthetők el: az esetleges fölösleg alkalmi értékesítése nem jelent tudatos stratégiát, a fölösleg rendszeres eladása viszont már a fogyasztási igények kielégítésére épülő stratégia részét képezheti, a megtermelt javak egészének ugyancsak a fogyasztás fenntartásáért történő értékesítése pedig a paraszti árutermelésnek már majdhogynem „vállalkozói" szint-