Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

KEMÉNY MÁRTON: Progresszív gazdasági érdekekés hagyományalkotás. Példák egy vajdasági borvidékről

kapcsolódó pince építése elterjedni. 1869-ben megépült az Alföld-Fiumei Vasút SzegedSzabadka-Zombor közötti vonala, amely a vizsgált kistérségen is keresztülhalad, ugyanakkor a csemegeszőlőt és a bort szinte kizárólag a Monarchia országaiban lehetett értékesíteni (Für 1983:

142-191 ; Szabados 2000; Szénásiné 2004:21 ; Szlávics 1998:7-9; vö. Mód 2004). Szabadkán viszonylag kevés szőlőtermelő nagybirtokos volt, mivel hiányzott a tőke és a vállalkozói szellem (Szlávics 1998:8). A kisbirtokosok nagyobb jelentőségre tettek szert: a nagybirtokok (sokszor távolról érkező) szőlőmunkásai letelepedtek, és maguk is elkezdtek szőlőt művelni saját kis parcelláikon, átvéve az újabb és intenzívebb eljárásokat is. így jött létre a város határában a 19. század végétől a mai falvak egy része - így Hajdújárás és Nosza is, ahova Átokházáról, Csorváról, Mórahalomról és Szegedről költöztek át családok. Noszán már a 19. század végén telepítettek szőlőt, Hajdújáráson a város a 20. század elején az erdőirtásokat követően árverezte el a parcellákat, és a nagybirtokosok-például egy szegedi ügyvéd tizenhat holdas, szabadkai viszonylatban is legnagyobb kordonos telepítése - mellett a szegény rétegből is sokan jutottak kisebb birtokokhoz (Raffai 2003a:5; Szabados 2000). Miután Szabadkát a trianoni békeszerződés 1920-as megkötése értelmében a SzerbHorvát-Szlovén Királysághoz csatolták, százöt boszniai, dalmáciai, hercegovinai, likai és szerbiai dobrovoljác (háborús önkéntes) családja és harminc horvát optáns (az akkor olaszországi Isztriából áttelepült) család telepedett le a Kőrös-Ludas kistérségben az 1919es földosztásnak köszönhetően. Egy részük a törvény értelmében 500 holdra csökkentett Vojnits-birtok fennmaradó részének lett új tulajdonosa, más részük a szabadkai magisztrátus birtokán bérelt földet. Az új tulajdonosok és bérlők nagy arányban vettek át művelt szőlőföldeket. Az 1930-as években megépített nemzetközi (akkor E-5 jelzésű) út az általa keresztülszelt Hajdújárás gyors urbanizálódását (és Ludas máig tartó háttérbe szorulását) eredményezte, ami a mezőgazdasági technika modernizálására és a termelők összefogására is kihatott. A dobrovoljácokat és az optánsokat Jugoszlávia 1941 es elfoglalását követően deportálták, közülük csak kevesen telepedtek vissza a második világháború után (Horváth 2004b; Raffai 2003a). Az immáron jugoszláviai Szabadkán az eltérő társadalom- és gazdaságpolitikai események miatt a szőlő- és bortermelés is máshogy alakult, mint a magyarországi DunaTisza közén. Míg a magyarországi homokhátságokon a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően szak- és termelőszövetkezetek alakultak, addigjugoszláviában az 1950-es években sikertelenül lezáruló kollektivizálási hullám után tovább folyt a magángazdálkodás, és az 1970-es évektől állami támogatást is élvezett.

3 A 20. század második felében Szabadka térségében - az életmódváltás, a szőlő nagyfokú munkaigénye és az értékesítési gondok miatt - fokozatosan visszaesett a magánbirtokokon a szőlőtermesztés. Töredékére csökkent a szőlőterület, az 1960-as évektől sokan gyümölcstermesztésre tértek át, a legjelentősebb borászati üzem a Palicsi Pincegazdaság lett. Ugyanakkor a megmaradt szőlőskertekben megindult a területkoncentráció, kezdtek áttérni a karós művelésről a kordonos rendszerre, a mennyiségi szempontról a minőségire, s mindeközben egyre több ehhez kapcsolódó ünnepet és szokást honosítottak meg. A csemegeszőlő helyett a borszőlő termesztése került túlsúlyba. Az I 990-es években ellentmondásos helyzet alakult ki. A háborúk sora és az embar-