Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

részben a saját etnikai identitásától elválaszthatatlan szimbolikus javakat vásárol: a korábbi roma tulajdonosok (hír)nevét, társadalmi elismertségét „fizeti meg". A Gáborok között gazdát cserélő tárgy értékének felbecsülése során éppen ez a legfontosabb értékés vágyképző szempontok egyike. A presztízstárgy-gazdaság résztvevői struktúrája Az értékegyezmények etnicizáltsága, valamint az, hogy a Gáborok részben a tárgy genealógiáját, vagyis saját etnikus történelmüket „értékelik a poharakban", végeredményben oda vezet, hogy a presztízstárgy-gazdaság résztvevői struktúrája is etnicizálttá válik (legalábbis a teljes értékű poharak és kannák esetében). A romák pontosan tudják, hogy a gázsók alapvetően más szempontok alapján definiálják a szóban forgó tárgyak jelentését és jelentőségét, és tisztában vannak az ebből fakadó legfontosabb következménnyel is, nevezetesen azzal, hogy egy gázsó sohasem fogja ugyanazért és ugyanannyira értékesnek tartani ezeket az ezüsttárgyakat, mint ahogyan azt ők maguk teszik. Másként fogalmazva: a Gáboroknak kétségük sincs afelől, hogy a teljes értékű poharakért általuk kifizetett jelentős vételárakat vagy egy azokhoz hasonló nagyságrendű összeget csak egy másik Gábor (esetleg a korábban említett másik etnikai alcsoporthoz tartozó) rom fog felkínálni nekik. A gázsóknak, akik egy másik értékrezsim alapján becsülik fel e tárgyak értékét, eszükbe sem jut ilyen nagy összegek felajánlása, mivel a gázsó műtárgypiacon e vételáraknak legfeljebb a töredékét kaphatnák vissza. A Gáborok poharai és kannái közül ezért csak azok kerülnek végül gázsókhoz, amelyek értéke a romák között olyan csekély, hogy az általuk felkínált vételárak csak alig valamivel maradnak el a romák által felkínáltaktól. A Gáborok nézőpontjából szemlélve azonban nemcsak az ideális vevőkör etnicizált, hanem azon személyek köre is, akik rendelkeznek azzal a kulturális kompetenciával, amely szükséges a presztízstárgy-gazdaságban elért sikerek felismeréséhez, hitelesítéséhez és hírnévhitellel történő jutalmazásához. A romák nem számíthatnak ugyanis arra, hogy poharaikkal kivívhatják a gázsók megbecsülését és elismerését, hiszen - amint arra már utaltam - a gázsók csak töredékes és felületes ismeretekkel rendelkeznek azokról. A Gábor tárgytulajdonos esetében tehát nemcsak az ideális vevők köre azonos saját etnikai alcsoportjának tagjaival, de a presztízstárgy-gazdaság hozzáértő közönségét is ugyanezek a személyek alkotják, hiszen ők azok, akik tiszteletre méltó politikai tettnek, értéknek tekinteni a presztízstárgyak megszerzéséért és megőrzéséért tett erőfeszítéseket (vö. a 34. lábjegyzettel). A vizsgált presztízstárgy-gazdasag esetében tehát nemcsak az értékegyezmények, az ideális vevőkör és a közönség szerveződik etnikai alapon, hanem végeredményben a vágyott haszonforma, a hírnévhiteí is, mivel az nem származhat mástól, csak egy másik romtól. A Gáborok presztízstárgy-gazdasága éppen ezért alapvetően etnicizált, viszonylag zárt résztvevői struktúrával jellemezhető olyan informális gazdaság, amelyben a gázsóknak csupán marginális szerep jut. Térjünk vissza a korábbi kérdéshez! Miért nem szolgál kielégítő magyarázattal a pohárvásárlás esetében az ökonomizmus pénzközpontú szemléletmódja? Miért vállalják a romák a felesleg poharakba fektetésével járó pénzügyi kockázatot? Azért, mert számuk-