Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

ügyi kockázattal, miért költenek mégis ilyen jelentős összegeket poharakra? Értelmezésem szerint e tárgyak kulturális definíciója miatt, vagyis azért, mert számukra azok megkülönböztetett jelentőségű etnicizált presztízsjavak. Foglaljuk össze, mivel támasztható alá az az állítás, hogy a pohár és a kanna, valamint a hozzájuk társított érték valóban etnicizált, vagyis elválaszthatatlanul összefonódik a Gáborok etnikai identitásával! A presztízstárgy-fogalom alapját alkotó értékegyezmények érvényességének hatóköre Láttuk, hogy azoknak a poharaknak és kannáknak, amelyek megfelelnek a presztízstárgyjelöltség feltételeinek, a Gáborok megkülönböztetett helyet biztosítanak a tárgyi javak univerzumán belül: azok a fogyasztás elitregiszterét jelentik számukra, és presztízstárgyaknak minősülnek. Láttuk továbbá, hogy e tárgystátus elérését bármely esetben négy elengedhetetlen előfeltétel egyidejű teljesüléséhez kötik. A presztízstárgy-jelöltség tárgyi aspektusaival (kor, anyag, forma) kapcsolatos értékkritériumok egy önálló presztízstárgy esztétikát

35 (vö. Brenneis 1987) alkotnak, a romák ezt veszik alapul akkor, amikor a gázsóktól vásárolt pohár vagy kanna tárgyi tulajdonságait újraosztályozzák, és új értékeket társítanak azokhoz. A presztízstárgy-jelöltség egyetlen nem tárgyi előfeltétele az, hogy a gázsóktól érkező tárgy idővel Gábor romokból álló, saját genealógiára tegyen szert, vagyis legalább két-három rom „kezén is átmenjen". Ugyanezeket az ezüsttárgyakat azonban, amint arra már utaltam, a mikrorégió többségét alkotó magyarok és románok már korántsem övezik a Gáborok között megfigyelhető érdeklődéssel és társadalmi megbecsüléssel (eltekintve az e tárgyakra specializálódott gázsó műgyűjtők elenyészően kis csoportjától). A gázsók számára ezek egyáltalán nem tartoznak a tárgyi javakkal kapcsolatos fogyasztás elitregiszterébe. Pontosan mutatja ezt azoknak az idős nagyfalusi gázsiknak (azaz nem roma nőknek) a véleménye, akik terepmunkám során többször is kifejtették, hogy a Gábor-poharak valójában értéktelen, hasznavehetetlen relikviák, amelyek „még virágvázának se jók". A presztízstárgyak értékének megállapítására szolgáló értékegyezmények esetében hasonló a helyzet: a gázsó régiségkereskedők és műgyűjtők többnyire egészen más kritériumok alapján határozzák meg a poharak értékét, mint a Gáborok. A tanulmányban vizsgált presztízstárgy-jelöltség fogalma tehát olyan értékegyezményeket tartalmaz, amelyek érvényességének hatóköre lényegében egybeesik a Gábor etnikai alcsoport határával. Ezek az értékegyezmények a gázsók számára szinte teljesen ismeretlenek, ahogyan a korábbi roma tárgytulajdonosok vagy a fontosabb presztízstárgyak neve sem mond semmit számukra. (Eltekintve néhány idősebb, régóta a romák szomszédságában lakó gázsótól.) A poharak, valamint a nekik tulajdonított érték etnicizált volta részben a fent említett egybeesésből fakad: abból, hogy a Gáborok olyan presztízstárgy-definíciót hoztak létre és alkalmaznak e tárgyak értékbecslése során, amelyet kizárólag ők maguk tekintenek elfogadottnak és mértékadónak. Ugyanakkor a vizsgált presztízstárgy-gazdaság etnicizáltsága nemcsak azzal magyarázható, hogy az említett értékegyezmények kifejezetten a Gábor etnikai alcsoportra jellemzőek, hanem azzal is, hogy a teljes értékű presztízstárgyak esetében a rom vevő