Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

nem kell végleg lemondania róla,

33 hanem szükség esetén kivonható a presztízsgazdaságból, a tárgy eladása révén. Éppen ezért a poharak és a kannák nemcsak lemezóként használatosak a Gáborok között, hanem gazdasági szükséghelyzet esetén tartaükóként vagy rezeruaként, azaz pénzzé tehető vagyontárgyakként is szolgálnak. A rezerva funkció értelemszerűen nemcsak az áruba bocsátás során jut megkülönböztetett szerephez, hanem az öröklés esetében is hangsúlyossá válik, hiszen az örökös a tárggyal nemcsak ágazati identitásszimbólumra, presztízsforrásra, hanem egy értékes vagyontárgyra is szert tesz. Összefoglalás: az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat Láttuk, hogy a Gáborok pénzük egy részét ezüstpoharakba és -kannákba fektetik, olyan tárgyakba, amelyek a pénzre válthatóság tekintetében különböznek például az olyan javaktól, mint az arany vagy a márkás nyugati személyautók. E különbség lényege a potenciális vevőkör nagyságában és összetételében rejlik. Amíg ugyanis az utóbbiak esetében a vásárlók etnikai hovatartozása csak ritkán válik a fogyasztói viselkedést meghatározó szemponttá, addig egy Gábor tulajdonban lévő, teljes értékű presztízstárgy eladása, értékének „mozgósítása" során a potenciális vásárlók etnikai identitása a legfontosabb kérdések egyike. Egy Gábor presztízstárgyért ugyanis csak egyetlen gázsó sem ajánl fel és fizet ki olyan jelentős összegeket, amilyeneket a korábban említett vásárok esetében is láttunk (lásd A presztízstárgy-gazdaság mint a tárgyi javak fogyasztásának elitregisztere). Egy Gábor pohártulajdonos számára, ha a tárgy eladására kényszerül, az ideális vevőkör rendszerint saját etnikai alcsoportjára korlátozódik,

34 ami a felesleg poharakra költését pénzügyi értelemben nyilvánvalóan kockázatossá teszi. Ha a „gazdasági érdek leszűkített" (Bourdieu I 978:386), ökonomista meghatározása alapján értelmeznénk a pohárvásárlást, vagyis a pénzben kifejezett profit maximalizálását tekintenénk e tranzakció elsődleges céljának, akkor azt akár „ésszerűtlen gazdasági döntésnek" is minősíthetnénk, éppen úgy, ahogyan a nagyfalusi gázsók többsége is teszi. Folytatva ezt a gondolatmenetet: a pohárvásárlás még ellentmondásosabb jelenségnek tűnhetne, ha figyelembe vesszük, hogy a Gáborok többsége a gázsók világában is jártas, sikeres üzletember, akik pontosan tudják, hogy könnyen elkerülhetnék a pohárvásárlással járó pénzügyi kockázatot, ha a poharak helyett inkább olyan javakat részesítenének előnyben, amelyeket a többségi gázsó társadalom tagjai is ugyanazért és ugyanúgy becsülnek, mint ők maguk. Vagyis ha olyan javakra költenének, amelyek szükség esetén jelentősebb értékveszteség nélkül a gázsóknak is továbbadhatók. A romák azonban e kockázat felismerése ellenére is ragaszkodnak presztízstárgyaikhoz. Terepmunkám során egyetlen, politikai ambícióval rendelkező rom sem érvelt úgy, hogy szívesen elcserélné poharát a gázsók által is keresett, közöttük is gyorsan pénzzé tehető javak valamelyikére, pusztán azért, hogy szélesebb vevőkörre számíthasson, ha később esetleg meg kell válnia attól. Ha a Gáborok tisztában vannak az említett pénz-