Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között
sebb értékű poharaktól, amelyekért szinte semmiféle verseny nem alakul ki a Gáborok között, és amelyek eladása éppen ezért csupán kisebb anyagi segítséget jelenthetne valamely gazdasági krízishelyzet megoldásában.) E tárgyak tartós elidegenítetlensége sokkal inkább csekély értékükre utal, semmint a tulajdonosok töretlen gazdasági prosperitására. Zavartalan birtoklásuk, az árucikk-létmódtól való tartós távol tartásuk egyszerűbb és költségkímélőbb feladat, mint a legfontosabb presztízstárgyaké). Ahogyan arra Weiner (1992) is figyelmeztet csereelmélet-kritikájának kulcseleme, a „megőrizve adni" (keeping-while-giving) stratégia bemutatása során, az elidegeníthetetlenséget nem valamiféle statikus állapotként kell értelmeznünk, hanem sokkal inkább annak a dinamikus kontextusnak a vizsgálatára kell helyeznünk a hangsúlyt, amely e „mozdulatlan" tárgyakat körülveszi. 29 A presztízstárgy-létmód és az elidegeníthetetlenség lényegét sokkal inkább azokban az egyes tárgyak köré szerveződő stratégiákban és technikákban célszerű megragadnunk, amelyek megszerzésükre vagy megtartásukra: az eladás kikényszerítésére vagy annak elodázására, a tárgyak hírnevének „emelésére" vagy rombolására irányulnak (vö. Myers 200 1:9). Ez a perspektíva lehetővé teszi annak felismerését, hogy az elidegeníthetetlenség fenntartása a fontosabb tárgyak esetében állandó odafigyelést és munkát igénylő, folyamatos kockázatvállalással járó, a potenciális vevők részéről érkező kihívások sorozata által megnehezített foglalatosság. Éppen ezért, amint arra már utaltam, nemcsak a tárgyvásárlás vagy a tartós birtoklás minősül a gazdasági erődemonstráció eszközének és presztízsforrásnak, hanem gyakran az elidegeníthetetlenség ideiglenes fenntartása is (vö. Myers 2001:15). Ez utóbbiak arról árulkodnak, hogy a tulajdonosnak - legalábbis egy ideig - sikerült elkerülnie azokat a gazdasági krízishelyzeteket, amelyekarra kényszeríthették volna, hogy megváljon presztízstárgyától. Ha tehát egy rom képes arra, hogy egy másik romtól megvásároljon egy értékes poharat, az gazdasági prosperitásának nyilvánvaló bizonyítéka, a vagyonreprezentáció hatékony eszköze, amely egyúttal pozitívan befolyásolhatja társadalmi megítélését és státusát is. A tárgynak az árucikk-létmódtól való huzamos távol tartása azonban gyakran olyan sikeresnek bizonyul, hogy nemcsak a vásárló tudja saját tulajdonaként megőrizni azt, hanem idővel - apai örökségként - tovább is adja valamelyik fiának. Erre a gyakorlatra utal a már említett „hadjomanjoso vadjono" ('hagyományos vagyon') fogalom egyik értelmezése, miszerint a presztízstárgyak sorsa ideális esetben az, hogy apáról fiúra hagyományozódjanak, vagyis ameddig csak lehetséges, „ne menjenek ki a családból" 30 (A legtehetősebb és legbecsvágyóbb romok egyenesen azt tűzik ki célul, hogy minden egyes fiúgyermeküknek örökül hagyjanak egy-egy ezüst presztízstárgyat. 31 ) A generációról generációra továbbadott tárgy valójában olyan érintkezésen alapuló metonimikus-indexikus kapcsolatot hoz létre az egyazon ágazati szegmenshez tartozó egykori és mai tulajdonosok között, amely a tárgyat új szimbolikus jelentéssel látja el: ágazati identitásszimbólummá, az ágazati történelem indexikus reprezentációjává, vagy Miller (1987) terminusával é\ve-objektifikációjává teszi. Ez az új jelentés szorosabbra fonja a tulajdonosok és a tárgy közötti kapcsolatot, megnöveli annak értékét a kérdéses ágazati szegmens tagjainak szemében, és nagyobb áldozatvállalásra sarkallja az aktuális tulajdonost akkor, ha megőrzése érdekében erőfeszítéseket kell tennie. Ezt a minőséget nevezhetjük Bourdieu (1978:397) nyomán a „családi vagyonba történő integrálódásból" fakadó értéknek.
