Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha a tulajdonos végül a pohár eladására kényszerül, ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb vételárat alkudja ki. A presztízstárgy-létmód roma definíciójától tehát elválaszthatatlan az elidegeníthetetlenség fogalma (vö. Weiner 1986:1992). Amikor a romák presztízstárgyat vesznek vagy örökölnek, azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy elidegeníthetetlen presztízstárggyá tegyék azt, vagyis mindaddig megőrizzék saját tulajdonukban, ameddig csak gazdasági helyzetük ezt lehetővé teszi.

28 Az elidegeníthetetlenség olyan eszményi cél vagy ideáltipikus állapot (Weiner 1992:133,147), amelynek huzamos fenntartása a tulajdonosok becsvágyának végső tárgya, ugyanakkor a romák pontosan tudják, hogy ez az állapot csupán ideiglenesen maradhat fenn. Tisztában vannak azzal, hogy gazdasági helyzetük jövőbeli alakulása a gázsó többségi társadalom gyűrűjében nehezen jósolható meg előre, ahogyan azzal is számolnak, hogy a fontosabb tárgyakért gyakran kiélezett verseny alakul ki közöttük, ami ugyancsak megnehezítheti a tulajdonos számára az elidegeníthetetlenség hosszú távú fenntartását. Másként fogalmazva: bár azt remélik, hogy presztízstárgyuktól sohasem kell majd megválniuk, a romák tudják, hogy a legértékesebb tárgyak esetében erre még egyszer sem akadt példa, ez a törekvés tehát csupán ábránd, amely előbb-utóbb valószínűleg szertefoszlik. Éppen ezzel a tapasztalattal magyarázható, hogy a leginkább keresett, az eladás kikényszerítésére irányuló politikai manőverek állandó tárgyát képező poharak esetében nemcsak azt tekintik jelentős sikernek, ha valaki hosszú ideig a magáénak tudhatja azok egyikét, hanem gyakran a rövid ideig tartó birtoklásra is olyan tiszteletre méltó tettként utalnak, amely jelentős presztízs és elismerés forrása. A legfontosabb tárgyak birtoklása gyakran még akkor is „istorije asel" ('történelem marad') a romák között, ha csak rövid ideig, például néhány évig tart. Pontosan mutatja ezt az egyik leghíresebb nagyfalusi presztízstárgy roma életrajzával kapcsolatos alábbi kommentárrészlet: „...a magyarok vagy azt teszik, hogy vesznek egy jó házat, egy ultramodern lakást csinálnak, vesznek egy legújabbi modell autót. Nálunk is vannak házak, vannak autók, de azér a poharak a gazdagság. Érted? Nálunk a poharak. Ha egy jó poharad van, akkor már másképp beszélsz, még egy száz év múlva vagy kétszáz év múlva is, ha vót nálad az a pohár! Például az a pohár az X-ből, ez a világmárkás pohár. Képzelheted el, hogy az a falu egy olyan szerencsétlen falu, hogy autóval nem tudsz bejárni. Szekered és jó két lovad legyen, és akkor bé tudsz menni, egy olyan pusztafalu. És képzelheted el, hogy olyan jó az a pohár, hogy azt a nevet viseli, a falu nevit, pedig a falu egy szerencsétlen. És az az egy pohár úgy felhozta annak a falunak a nevit, hogy mikor már beszélnek valamit, »Az X-ből származó pohár«, ha beszélnek róla, már az a falu is mintha repülne! Érted? Még a cigányok, amik laktak ott, olyan... nem szereti az Isten, még az emberek se, hogy nézzük le egymást, de olyan cigányok laktak ott, hogy még most is egy kicsi olyan harmadik részből valók, még másodrészből sincsenek. És a pohár úgy felhozta az egyiket, hogy még most is azt mondják, képzelheted, az unokáinak az unokája, azt mondja, hogy »Az a pohár az én nagyapámé vót!«" Az elidegeníthetetlenség mint ideális tárgyállapot nem azonos a passzivitással, az inaktivitással, legalábbis azoknak az értékesebb poharaknak az esetében nem, amelyek folyamatosan a társadalmi érdeklődés középpontjában állnak, és amelyek sorsát több, „ugrásra kész" potenciális vevő is figyelemmel kíséri. (Tekintsünk most el azoktól a ki-