Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

saival kapcsolatban. A vevő azáltal, hogy presztízstárgyat vásárol, „közszemlére teszi" a rendelkezésére álló felesleget, az ő megítéléséhez éppen ezért rendszerint olyan pozitív asszociációk társulnak, mint a gazdasági prosperitás, a jólét vagy a tartalékképzés képessége, és a társadalmi státusemelkedés lehetősége.

25 A presztízstárgy-eladás ezzel szemben a súlyos pénzügyi nehézségek nyilvánvaló bizonyítéka, vagyis olyan nemkívánatos esemény, amely a gazdasági krízishelyzet, a forrás- és a tartalékhiány direkt indexe, és ezért több-kevesebb presztízsveszteséggel jár az eladó számára. A presztízsveszteség általában annál nagyobb, minél értékesebb a tárgy, illetve minél intenzívebb a tulajdonos azzal kapcsolatos várakozása és politikai ambíciója, hogy a presztízstárgy-gazdaságban eredményesen szerepeljen. Ha a haszonformák „teljes egyenlegét" figyelembe vesszük, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a presztízstárgy-tranzakcióban részt vevő felek nem olyan csere résztvevői, ahol a vevő és az eladó egyformán jól járnak, vagyis azonos mértékű és minőségű haszonra tesznek szert. A romák még akkor sem állítanak ilyesmit, ha a résztvevők egyöntetűen úgy ítélik meg, hogy a vevő „tisztességes árat" fizetett, vagyis a tárgy felbecsült értékének megfelelő összeget adott érte. A tárgy akkor és ott megállapított, pénzben kifejezett értéke és a leszámolt vételár megegyezhet ugyan, de a vevőt és az eladót érintő presztízskövetkezmények közé a romák még véletlenül sem tennének egyenlőségjelet! Az eladó ugyanis a tárgy áruba bocsátásával nem pusztán romló gazdasági helyzetét ismeri el nyilvánosan, és nem csupán a vagyonreprezentáció legkézenfekvőbb eszközétveszíti el. A tárgyeladás társadalmi megbecsülését, hírnevét is hátrányosan érinti, és ha a tárgy generációkon keresztül saját ágazati szegmense tulajdonában volt, egyúttal egy ágazati identitásszimbólumról is le kell mondania.

26 Azt, hogy a pohárvásárláshoz, illetve -eladáshoz eltérő presztízsvonzat társul, pontosan mutatja az a nyelvi gyakorlat, hogy amíg a fontosabb tárgyak megvásárlása a Gáborok szerint „baro anav"-ot ('nagy nevet') hoz a vevő számára, addig az eladóról sokkal inkább úgy beszélnek, mint akinek „tele perel lehko anav" ('leesik a neve'), és riválisai részéről inzultusok sorának teszi ki magát. Az eladó, ha egyetlen presztízstárgyától kényszerül megválni, voltaképpen kizárja magát a presztízstárgy-gazdaságból, vagyis arról a szimbolikus küzdőtérről, amelynek történései a Gáborok között jelentős hatást gyakorolnak a személyek és ágazatok közötti státusversengés mindenkori eredményére. A presztízstárgy-gazdaságba fektetett, illetve az onnan kivont pénzösszeg eltérő társadalmi megítélése, valamint az, hogy a tárgyakat csak szükséghelyzetben adják el, a legkézenfekvőbb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a Gáborok e tárgyak ideális létmódjának nem az árucikk státust tekintik,

27 amelynek középpontjában az elidegeníthetőség fogalma áll. Sőt, éppen ellenkezőleg: a céljuk az, hogy a poharakat és a kannákat - a tiszteletre méltó gazdasági és társadalmi státus indexeiként - minél hosszabb ideig távol tartsák az árucikklétmódtól, kivonják az árucikkek körforgásából. Ezzel magyarázható, hogy a romák miért nem tekintenek a presztízstárgy-eladásra a hétköznapi értelemben vett „üzletként", a pénzben testet öltő profit maximalizálásának, a nyerekedésnek az egyik módjaként, és a pohárért kapott összeg társadalmi megítélése miért ambivalens. Azok a romok ugyanis, akik a presztízsgazdaságban való aktív részvétel mellett döntenek, a presztízst, a „nagy nevet" tekintik a tárgyak birtoklásától remélt, ideális haszonformának, és nem azt a pénzben kifejezhető árkülönbözetet, amely akkor jön létre, ha a tárgy drágábban kel el, mint amennyiért az eladó korábban megvásárolta. Ez