Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Helyzet - Kuti Klára: Párhuzamos (tudomány)történetek

kusnak minősített kultúra voltjellemző, hanem pásztoréletével, melyben a honfoglalás előtti nomád állattartás reliktumait vélték felfedezni. Az Alföldre osztott szerep, a magyarság hazájának szimbolizálása, a magyar „nemzeti táj" képzete - azaz állam, nemzet és etnikum viszonyának térbeli leképeződése jelentősen megváltozott az első világháború utáni területveszteségek hatására, amikor a határon kívül került területek földrajzi adottsága miatt a hegyvidéki táj került a szimbólumalkotás középpontjába. A kiállítás és a konferencia címszava, az Ur-Ethnographie Leopold Rütimeyertől származik Felfogásában az etnográfusnak és folkloristának az volt a feladata, hogy az emberiség kultúrájának „őseredetét" megragadja és megtartsa akkor, amikor az még megtalálható, vagy épp kipusztuló reliktumaiban még fellelhető. Egy nép szellemi és anyagi kultúrájának összessége a legalapvetőbb igények kielégítésére szolgáló eszközök (ház, háztartás, gazdálkodás, öltözködés, táplálkozás) és a szellemi kultúra (díszítőművészet, szokások) tárgyainak felgyűjtésével, a tárgyak keletkezésének, fennmaradásának és kipusztulásának felrajzolásával, úgynevezett törzsfák meghatározásával volna megragadható Ezt a tárgyak és elnevezéseik rendszerező gyűjtésével vélte elvégezhetőnek (Rütimeyer 1924:XIII, Einleitung). A tárgyak egyetemes idő- és térbeli összehasonlíthatóságának alapját a kulturális evolucionizmus azon tétele adta, hogy hasonló természeti adottságok hasonló technológiai megoldásokat hoznak létre. A néprajzi gyűjtő feladata az volt tehát, hogy úgy válassza meg kutatási terepét, hogy az a lehető legjobban képviselje a „primitív", „őseredeti" állapotokat, s ott is csak azon jelenségekre koncentráljon, amelyek ennek a történelemnek a kezdeteire utaltak. Minden más, új vagy hétköznapi, banális dolog érdektelennek számított, hisz - épp e törvényszerűség jegyében hétköznapi, mindenütt ugyanolyan, tehát megismerhető volt. Eugenie Goldstern elsősorban azokra a jelenségekre, tárgyakra koncentrált, melyek ezt a muzeális értéket hordozták: gazdasági vagy világítóeszközök, egyszerű gyerekjátékok stb. Amiben sajátos, korától és környezetétől eltérő módon viselkedett, s amiben alkalmasint a tudományszak módszereit korán meghaladva követendőt tett, az a hosszú távú terepmunka. Míg az elméleti alapozást maguknak tulajdonító, tiszteletre méltó urak ebben „az emberiség története múzeumban" ülve, kiterjedt kapcsolati hálót, levelezést ápolva többnyire a tárgygyűjtés tenyéré koncentráltak, Eugenie Goldstern több hónapon keresztül, télen-nyáron ott élt abban a közösségben, melynek tárgyi anyagát gyűjtötte. A savoyai Alpok magashegyi faluja, Bessans lakóinak jó része télen az erőt próbáló időjárási viszonyok elől városokba (Turin, Párizs) költözött, és csak nyáron tért vissza az elsősorban állattartást és minimális földművelést végző községbe. Ez a jelenség nem kerülte el Eugenie Goldstern figyelmét, hanem épp arra késztette, hogy a modernizálódás előretörése elől az archaikusnak minősített tárgyakat begyűjtse. Itthon a Herman Ottó által megalkotott, képviselt és máig ható eredménnyel elterjesztett fogalom, az ősfoglalkozások kutatásával a honfoglalás előtti magyarság életmódját, munkaeszközeit, gazdálkodását, annak reliktumait, illetve fennmaradását kutatták. A „bolti portéka", az újabb tárgyak használata nemcsak hogy érdektelen, de elítélendő volt, hisz kiszorította az ősi szerszámokat (Fejős 2003:9, 33). A két világháború közötti években a magyar néprajztudomány enciklopédikus indíttatású, monumentális műben összegezte addig felhalmozott ismereteit (Bátky 1933I 937). A második nagy generáció (Bátky Zsigmond, Györffy István, Viski Károly) által