Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között

felelevenítése nem kecsegtet hírértékkel, társadalmi elismeréssel a Gáborok számára. Presztízstárgyaik gázsó előéletével kapcsolatban legfeljebb azt említik meg, hogy azok többsége egykor „a bárók és a grófok", vagyis az erdélyi arisztokrácia tulajdonát képezte. A teljes értékű, vagyis „beváló" és már egy ideje a Gáborok között forgó pohár értékbecslése során mérlegelt legfontosabb szempontok egyike a tárgy roma társadalmi karrierje, azon belül is a korábbi roma tulajdonosok sora. A tárgyaknak tulajdonított érték és jelentőség jórészt az ő státusukból és hírnevükből eredeztethető, éppen ezért a korábbi tulajdonosok csoportjára a láthatatlan-mnemonikus patina

15 kifejezéssel utalok. A Gábor tulajdonosok hosszú időre a tárgy társadalmi életrajzának elidegeníthetetlen részeivé válnak, amelyet a vevő gyakran azért vásárol meg, hogy a birtokbavétel révén maga is része lehessen a tulajdonosok sorának, és így lehetősége nyíljon a saját sikerességét demonstráló státus-összehasonlítások megfogalmazására (például önmaga és a tárgy megőrzésére képtelen korábbi tulajdonosok vonatkozásában). A presztízstárgy-genealógia lényegében olyan etnikai alapon szerveződő, diszkurzív panteon, szimbolikus emlékhely vagy egyfajta „dicsőségtábla", amely a korábbi roma tulajdonosok társadalmigazdasági sikerességének állít emléket. Arra, hogy a tárgyak értékének meghatározása során milyen kiemelkedő szerep jut a korábbi roma tulajdonosoknak, pontosan utal a liminális fázis létezése, pontosabban az a szembetűnő különbség, ami a liminális stádiumban lévő, illetve a már teljes értékű presztízstárgyaknak tulajdonított érték és jelentőség között megfigyelhető. Mivel a liminalitás állapotában lévő tárgy még nem forgott a romák között, vagyis még nem rendelkezik a roma tulajdonosokban „mérhető" társadalmi emlékezettel, úgy utalnak rá, mint amelynek „Na-j le ci dad, ci de]" ('Nincs se apja, se anyja'). Ez a szófordulat arról árulkodik, hogy a Gáborok általi használatbavétel kezdetén a tárgy még jószerével „múlt nélkülinek" minősül, és csak az őt birtokló roma tulajdonosok mint szimbolikus szülők „gyermekeként", vagyis az ő tárggyal történő identifikációjuk eredményeképpen tesz szert új, értéktelített, roma társadalmi karrierre és emlékezetre. Pista alábbi kommentárja szerint: „...ekh käso taxtaj, te na-j le dad the dej, na-j le ertiko. Te na-j le anav dekathar ol phurä, te zanah: kahko sah, the kathar eredisejla, the ce taxtaj-i. Akkor numa kade len le, ekh taxtaj njevo, na-j le khanci ertiko."

16 Egy nemrég a Gáborokhoz került, még a liminalitás állapotában lévő presztízs tárgy értékének a felbecsülése során Rupi hasonlóan fogalmazott: „Ez jó pohár [értsd: tárgyi tulajdonságait tekintve]. Csak annyi, hogy nem vót a mi bojszunk rajta. Erted? Hogy [nem mondhatjuk, hogy] »X-től jött.« Na-j le dad the dej. Nincs apja, s anyja, hogy törzsből

17 legyen, hogy Y-é vót, érted? [...] De a Z-ről származó pohárnak igen! Ott tudjuk, hogy Z-ről jött, ettől és ettől a cigántól jött le." Ennek megértéséhez vegyük figyelembe, hogy a bajusz a romok társadalmi, nemi és etnikai identitásának egyik legfontosabb szimbóluma. A „nem vót a mi bojszunk rajta", vagy a presztízstárgy-diskurzusban gyakran előforduló „bajszos pohár" kifejezésekben a bajusz mint etnikai identitásszimbólum az etnikus történelembe ágyazottság megfelelője. E perszonifikálóstratégia segítségével a Gáborok ugyancsak azt juttatják kifejezésre, hogy a szóban forgó tárgy rendelkezik-e náluk saját társadalmi karrierrel és emlékezettel, avagy nem. Hasonlóképpen a roma tulajdonosokból álló genealógia hiányára utal az a nyelvi gya-