Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
BERTA PÉTER: Az érték etnicizálása - az etnicitás értéke. A presztízstárgy-gazdaság mint etnikai identitásgyakorlat az erdélyi Gáborok között
közösség tudatos jelentés- és érték-újraalkotó tevékenységének köszönhetően válik a tárgy sajátjává. Ahhoz, hogy egy gázsóktól érkező pohár vagy kanna teljes értékű tagjává válhasson a Gábor presztízstárgyak csoportjának, három tárgyi és egy szimbolikus tulajdonsággal kell rendelkeznie. Ezek - Appadurai (1986:13-15) árucikkjelöltség (commodity candidacy) fogalmát parafrazeálva - a presztízstárgy-jelöltség elengedhetetlen előfeltételei a szóban forgó etnikai alcsoportban. A Gáborok ugyanis csak azokat a poharakat és kannákat tekintik presztízstárgyaknak, amelyek antik ezüstből készültek (az anyag és a tárgy kora), illetve amelyek a saját presztízstárgy-definíciójukban rögzített formatípusok valamelyikéhez tartoznak (a forma kérdése). A presztízstárggyá válás egyetlen nem formai előfeltétele az, hogy a tárgy a romákhoz kerülve legalább két-három Gábor tulajdonos „kezén is átmenjen", vagyis belőlük álló roma genealógiára, társadalmi karrierre-emlékezetre tegyen szert. Azokra a tárgyakra, amelyek mind a négy előfeltételnek megfelelnek, teljes értékű presztízstárgyakként utalok. A gázsóktól megvásárolt pohár vagy kanna a jelentés és az érték kérdéseit alapjaiban érintő szimbolikus transzformáción megy keresztül, miközben gázsó műtárgyból roma presztízstárggyá válik. Ezt a folyamatot Appadurai (1986) nyomán a tárgy értékrezsimek közötti mozgásaként, Thomast (1991) követve pedig a társadalmi és kulturális kontextusok közötti vándorlásként, rekontextualizációként definiálhatjuk. A Gáborok a használatbavétel során a gázsók által a tárgynak tulajdonított jelentések és értékek többségét éppúgy figyelmen kívül hagyják, ahogyan a tárgy gázsók közötti társadalmi karrierje-emlékezete iránt sem mutatnak érdeklődést, és azokat a saját presztízstárgy-definíciójukhoz kapcsolódó jelentésekkel és értékekkel, illetve értékpreferenciákkal helyettesítik. A hozzájuk kerülő ezüstpoharat tehát lényegében újradefiniálják: új jelentéseket és értékeket társítanak hozzá, és új kulturális identitással (presztízstárgy) látják el. Az újraértelmezés folyamata egyrészt a pohár vagy kanna tárgyi tulajdonságainak újraosztályozására terjed ki (a Gáborok külön erre a célra szolgáló szempontrendszere alapján), másrészt a tárgy szingularizálására (Kopytoff 1986), vagyis „egyediesítésére". Az egyediesítés olyan eljárásokat foglal magában, mint a fomano tulajdonnévadás (a Gáborok presztízstárgyai tulajdonnévvel rendelkező tárgyak), a tárgy roma tulajdonosokból álló genealógiájának kialakulása, valamint a roma tárgytörténeti karakter meghatározása. (Amíg fomano tulajdonnévvel és genealógiával a Gáborok valamennyi teljes értékű presztízstárgya rendelkezik, a tárgytörténeti karaktert megnevező állandó jelzők csak bizonyos poharakhoz és kannákhoz kapcsolódnak.) A gázsóktól vásárolt pohár vagy kanna tárgyi tulajdonságainak újraosztályozása lényegében már akkor megtörténik, amikor a Gábor vásárló kiválasztja azt a gázsó tulajdonban lévő tárgyak közül azzal a céllal, hogy az később teljes értékű presztízstárggyá váljon a kezében. A kiválasztás voltaképpen maga a reklasszifikáció aktusa, hiszen a Gáborok pontosan tudják, hogy ha a szóban forgó pohár vagy kanna nem felel meg a presztízstárgy-jelöltség valamelyik tárgyi feltételének, nem válhat közöttük azzá. A gázsó műtárgyból azonban nem lesz egyik pillanatról a másikra teljes értékű roma presztízstárgy, mivel az eddig csak gázsók tulajdonában volt Az, hogy az újonnan érkezett tárgy két-három rom „kezén is átmenjen", vagyis saját roma társadalmi karrierre és emlékezetre tegyen szert, időigényes folyamat. A tárgy gázsóktól történő megvásárlása és teljes értékű Gábor-presztízstárggyá válása közötti periódust éppen ezért az értéktelítődés liminális fázisaként definiálhatjuk, olyan időszakként, amikor a tárgynak tulajdonított
