Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

DURST JUDIT: „Csak a pénzre hajtik mind"? Az antropológiai megközelítés haszna a demográfiában

Rakaca: „minek az a sok gyerek, a koszba, nyomorba?" Bár az elmúlt tizenöt évben Rakacán is nőtt a (nyers) termékenységi arányszám, ennek egészen más összetevői vannak, mint Láposon. Úgy tűnik, a rakacai születésszám emelkedése mögött az húzódik meg, hogy a közelmúltban egy újabb népességcsere kezdődött a faluban. Hasonló ez ahhoz a folyamathoz, ami a hetvenes években történt: a falusi cigányság felfelé törekvő rétege, követve a helybeli parasztok elvándorlását, munkahelyi kilátás szempontjából kedvezőbb helyzetű településekre költözött, és helyükbe a marginalizált helyzetű, legszegényebb rétegek, többnyire cigányok jöttek. Az elmúlt néhány évben ugyanez történik Rakacán, csak azzal a különbséggel, hogy most a szegregációból, a gettósodásból való kitörés az elköltözés fő hajtóereje, bár ezt az érintettek nem szívesen fogalmazzák meg ilyen konkrétan... Rakacáról az utóbbi két évben több család is átköltözött Vajdára, abba a közeli faluba, ahol még csak tizenöt százalék az „etnikum" aránya. „Hogy miért jöttünk ide? Itt jobb lakni, csendesebb, nincs annyi zsinatolás, na hogy mondjam, hogy senkit meg ne bántsak, nincs annyi hangoskodás, mint Rakacán, a cigánysoron..." Az elköltözöttek helyébe jöttek az alacsony státusú családok, akik másutt nem tudtak megkapaszkodni. Egyrészt azok a rakacai származású fiatalok, akik korábban Pesten dolgoztak, de a gazdasági rendszerváltással elvesztették állásukat, az azzal együtt járó lakhatási lehetőséget, és így visszakényszerültek szülőfalujukba. Közülük többen hoztak feleséget a fővárosból - sok esetben állami gondozott, „bizonytalan származású"

18 lányt, akik aztán a fentebb leírt láposi telepi cigányokhoz hasonló termékenységi mintát követik, néhány apróbb különbséggel. Esetükben a tinédzserkori szülésnek más oka van, mint Láposon: náluk a „bizonytalanból" vagy a rosszul működő származási családból való menekülés, illetve a saját család nyújtotta biztonság megteremtésének vágya dominál. „Muszáj volt [tizenhat évesen megszülni az első gyereket-DJ.], mert rávitt a sors meg a kényszer... muszáj volt, hogy életben maradjunk. Éhen, szomjan, a nagyvilágba, hova mentem volna? Csavarogni nem lehet, lettünk volna hajléktalanok? Ezt mind meg akartuk előzni... Arra vágytunk, hogy megtaláljuk az otthont, amit a férfi tud biztosítani. Mikor az első baba megszületett, anyósomékkal laktunk, jobb volt, például megad2 ta azt a szeretetet, amit az otthon nem adott. Vizet láttunk, a mi anyánk mellett azt se Ï láttunk soha... A férjemé is szegény család volt, de ott volt öltözködés, enni volt mit... S Gondoltam, be tudom azt pótolni a gyerekeimmel, amit én nem kaptam meg otthon." S A beköltözők másik csoportját annak a nagycsaládnak a tagjai, illetve rokonaik alkotják, akik helyzetük ellehetetlenülése miatt költöztek ide nem messze lévő szülőfalujukból. A tősgyökeres rakacai cigányok, akik, míg volt állandó munkahelyük, elindultak a felfelé mobilitás útján, amit identitásuk megváltoztatásával is jeleznek („fehér cigányoknak" nevezik magukat), nem tartanak kapcsolatot ezzel a csoporttal. „Ezek a repesek olyan igénytelenek, mint a láposiak. Ürgéznek, meztelenek a gyerekeik. Nem olyanok, mint mi. Nem tudom, mér' engedi be a polgármester ezeket. Se Vajdára, se Bordóba cigányt nem engednek be... Mind munkanélkülin vannak. Mire szüljék azt a sok gyereket? A nyomorra? Én igen haragszok rájuk!" 300 A beköltözők e két rétege adja ki az elmúlt tíz évben regisztrált rakacai születésszám-