Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

DURST JUDIT: „Csak a pénzre hajtik mind"? Az antropológiai megközelítés haszna a demográfiában

növekedést. A tősgyökeres, rakacai születésű cigányok nagy része (azok, akik már bent laknak a falu főutcáján), ellenben nem követik a - láposi esettanulmány alapján általunk feltételezett-„gettóbeli" termékenységi mintát. Rakacán már az idősebbek, a mai „nagymama"-generáció is jóval kevesebb gyereket szült, mint Láposon a megfelelő korosztály, a mai középgenerációhoz tartozó asszonyoknak pedig átlagban három-négy gyerekük van (3. táblázat). Azok a fiatalok pedig, akik a rendszerváltás körül léptek termékeny éveikbe, zömmel húszévesen váltak először anyává, és két-három gyereknél nem is akarnak többet vállalni. Rakacán a tinédzserkori szülés megítélése is más, mint Láposon. Ha becsúszik is néha egyiküknél-másikuknál tizenöt-tizenhat évesen egy baba, akkor azt a szülők szégyenként élik meg. És itt vissza is kanyarodtunk a cselekvésre ható kulturális kontextus fontosságához. Míg Láposon a helyi cigány közösség jóváhagyja a tinédzserkori gyerekszülést („itt ez lett a divat, ha szereti a lyány az inast, hát menjen hozzá, mire várjanak?"), addig Rakacán maguk a cigányok is rosszallják, ha valaki közülük, ahogy ők mondják, „gyerekfejjel lesz anyává". Ilyenkor általában a szülőt okolják, amiért „nem világosította fel a gyerekét, nem figyelt oda rá". Rakacán ezek a „véletlennek" köszönhető korai gyerekvállalások általában nem is járnak együtt nagy gyerekszámmal: még azok az asszonyok sem vállalnak többet három gyereknél, akik tizenhat-tizenhét évesen szültek. Mi lehet ennek a láposi cigányokétól ennyire eltérő reprodukciós viselkedésnek az oka? A különbségek forrása több tényezőben keresendő. Elsőként is a két település különböző státusában. Rakacát az 1971 -es településpolitikai koncepció körzetközpontnak jelölte ki. E kedvező státus következményeként a falu rendelkezik - a legalább minimális szintű igényeket kielégítő - infrastruktúrával: helyben van az általános iskola (annak mind a nyolc osztálya!), van orvosi rendelő, a faluban lakik a védőnő, és van gyógyszertár. Mindennek, mint majd látni fogjuk, ha közvetetten is, de komoly demográfiai következményei vannak. Mivel helyben van az iskola, Rakacán az iskolaköteles korú fiatalok nyolcvan százaléka el is végzi a nyolc osztályt. Ez az alapfokú végzettség legalább abban segíti őket, hogy alkalmi munkákat kapjanak a nagyobb városokban, elsősorban Miskolcon meg Budapesten, illetve az iskolában töltött idő hosszának kitolásával, legalábbis a láposiakhoz képest, későbbre tolja az első szülés idejét. Egy Rakacáról Láposra költözött cigány ember így fogalmazta meg az iskolai végzettség termékenységi magatartást befolyásoló szerepét: „a rakacai szülők már modernizálták magukat-azért nincs annyi gyerekük..." A két falu roma társadalmának másik fontos - demográfiai relevanciájú - különbsége az ott élő cigányok kapcsolathálójának különbözősége. Míg a láposi telepi cigányok neíiüor/cje csonka, homogén, amennyiben a velük egyforma státusú helyi romákra korlátozódik, addig a rakacai cigányok kapcsolathálójában - a főleg a nagycsaládra vonatkozó - erős kötések mellett megtalálhatók a kicsit magasabb státusú rétegekkel szembeni gyenge kötések is. Mindennek komoly befolyása van a társadalmi cselekvésre, így az érintettek termékenységi magatartására is. A láposi cigányoknak gyakorlatilag nincsen semmiféle kapcsolatuk magasabb státussal, eltérő élettapasztalattal, világlátással rendelkező személyekkel. Ilyen helyzetben nem csoda, ha különösen erős, a szülők mellett szinte kizárólagos hatást gyakorol az itteni fiatalokra saját falubeli kortárscsoportjuk, amelyben az adott társadalmi-gazdasági körülmények között a státus-, illetve presztízsszerzés legfőbb eszköze a korai felnőtté válás