Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

DURST JUDIT: „Csak a pénzre hajtik mind"? Az antropológiai megközelítés haszna a demográfiában

Az antropológus ezt másképp látja. Számára az esettanulmány értéke nem a statisztikai általánosíthatóság, hanem az, hogy hozzájárul új társadalomelméletek alkotásához, illetve a meglévők teszteléséhez egy adott közösségen belül (Ketzer-Fricke 1997). A másik, még ennél is nagyobb akadály a két tudomány „egymástól eltérő világlátásában: adatainak különböző érvényességi kritériumában" rejlik (lásd Ketzer-Fricke 1997). Míg a demográfiában a pozitivista, surueyorientált megközelítés az uralkodó paradigma, addig az antropológia interpretatív tudomány, s mint ilyen természetéből kifolyólag szubjektív. Amit az antropológus csinál, az bizonyos olvasata, értelmezése a cselekvésnek, kifejezésnek, beszédnek.

3 Ennek a megközelítésnek az érvényességi kritériuma a leírás, értelmezés koherenciája (Geertz 1994). Ez az, amit a legnehezebb elfogadnia a kvantitatív adatok tényértékében hívő demográfusnak. Végül, de nem utolsósorban a hosszú távú együttműködés elé komoly akadályt gördít az antropológia által felkínált kultúrafogalmak operacionalizálási problémája, surveybe való beemelésük megoldhatatlansága. A kortárs kultúraelméletek úgy tekintenek a kultúrára, mint kontextusra, környezetre, amely hat az egyéni cselekvésre, illetve amelyre az egyéni cselekvés visszahat. Ez a felfogás a helyi közösségre érvényes, „kultúraspecifikus racionalitások" megvilágítását (lásd „kulturálisan informált mikroökonómiai megközelítés", Carter 1998) tűzi ki feladatul. Ebben az elképzelésben az egyének a társadalmi valóságot észlelő, értelmező és konstruáló, aktív cselekvők. Ez a kultúrafelfogás sokkal flexibilisebb és dinamikusabb, mint a régi, „megkövesedett" strukturalista-funkcionalista fogalom, amelyet a demográfusok elemzéseikben még ma is előszeretettel alkalmaznak (Hammel 1990), s amely a kulturális jelentéseket az egyén szintjére korlátozza (lásd értékvizsgálatok). A demográfiai antropológusok által javasolt kultúra fogalma viszont éppen azt a kontextust, egyén feletti szintet ragadja meg, amelyet nem lehet bevonni egy survey típusú vizsgálatba.

4 Hogy ezt a dinamikusabb, a kultúra értelmező elméletének megfelelő elképzelést egy példával megvilágítsuk, Hammel (1990) megközelítési javaslatát mutatjuk be röviden, melyet saját kutatásunk tapasztalatai alapján mi is igen hasznosnak gondolunk. A kiindulás alapja Geertz meghatározása, miszerint a kultúra „jelöli azt a történetileg átadott, szimbólumokban megtestesülő jelentésmintát, a szimbolikus formában kifejezett örökölt koncepciók rendszerét, amelyek segítségével az emberek kommunikálnak egymással, illetve értelmezik az őket körülvevő valóságot" (Geertz 1994). Mivel a demográfia nemigen tud mit kezdeni a szimbólumok vizsgálatával, ezért Hammel olyan megközelítéstjavasolt, melynek lényege, hogy a kultúrát mint az egyén mindennapi környezetének az egyén cselekvéseire vonatkozó „értékelő beszélgetését" (evaluative conversation), kommentárjait értelmezi. A kommentárokat, értékeléseket a cselekvők maguk konstruálják meg, amelyhez a rendelkezésükre álló tradíció, illetve folyamatosan alakuló élettapasztalataik szolgáltatják az alapanyagot. Ez a kultúrafogalom változik, módosul a társadalmi interakció folyamán, és az interakciókban részt vevő cselekvők viselkedését az ilyen anticipált (várt, feltételezett) kulturális értékelések befolyásolják (Hammel 1990). Hammel javaslata a demográfia számára is használható kultúrafogalom tartalmára lényegét tekintve ugyanabba az irányba mutat, amelyen a demográfus Susan Watkins ( 1990) is elindult, mikor arra próbált választ adni a történeti Európa hagyományos társadalmait vizsgálva, hogy ha nem csupán a gazdasági, illetve társadalmi változók, akkor mi az, ami ezeken kívül irányítja az emberek demográfiai viselkedését. Watkins megoldá-