Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

DURST JUDIT: „Csak a pénzre hajtik mind"? Az antropológiai megközelítés haszna a demográfiában

vei gazdagította ez a fajta megközelítés a demográfiai viselkedés okairól szóló tudásunkat. Az írás második részében pedig saját, észak-magyarországi aprófalvakban végzett kutatásomat használom illusztrációként arra, hogy bemutassam: a hazai legnépesebb kisebbség, a romák termékenységi magatartásának vizsgálata esetében különösen nagy lehet a hozadéka az ilyen típusú, „antropológiai demográfiai" megközelítésnek. Flört, jegyesség vagy házasság? A külső szemlélő számára úgy tűnik, a mai napig sincs teljes egyetértés a demográfusok és az antropológusok között abban, hogy miben is áll az általuk pártolt új aldiszciplína lényege vagy másképpen: az antropológia és demográfia viszonya. Ez a viszony leginkább a párkapcsolatok szimbólumával írható le: pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy a flörtből tartós házasság lesz-e. A variációkon belül két szélső pólust lehet azonosítani. Az egyiken a „mikrodemográfia" képviselői állnak, akik az antropológiai megközelítés lényegét tulajdonképpen a terepmunka módszerének átvételére redukálják. A másikon a „számok nélküli demográfia" támogatói találhatók, akik a demográfiai tárgyú kérdések geertzi indíttatású „sűrű leírása" mellett törnek lándzsát (Ceertz 1994). Hogy a kérdés bonyolultságát megérthessük, érdemes - ha csak nagy vonalakban is - nyomon követnünk az „antropológiai demográfia" kialakulásának történetét és intézményesülését. A demográfia főáramába tartozó kutatók antropológia felé fordulásának két fő katalizátora volt. Az egyik a hagyományos demográfiai adatfelvételi módszerek elégtelenségének érzékelése, a másik a „klasszikusnak" számító elméleti magyarázómodellek érvényességének megkérdőjeleződése. Az elsőből következett a demográfia módszertani eszköztárának gazdagítására tett kísérlet (a terepmunka módszerét átvevő mikrodemográfiák elterjedése), míg a másodikból fakadt az elméleti apparátus gazdagításának igénye, elsősorban is a „kultúra" fogalmának beemelése a magyarázómodellekbe. Ami a közeledés módszertani hátterét illeti, az I 980-as évek vége felé egyre többen szembesültek a hagyományos demográfiai suruey-adatfelvétel korlátaival. „[...] mind kevesebb hozadéka van a nagy mintákon végzett kérdőíves vizsgálatoknak. Egyre csak ugyanazt kapjuk, minél több társadalmat vizsgálunk. Eközben fontos és érdekes kérdések maradnak megválaszolatlanul, mert kívül esnek e technikával elérhető adatok körén [...]" (McNicoll I 988). A módszertani vákuumból lehetséges kiútnak tűnt a mikroszemléletű demográfiai kutatások ösztönzése, melynek legfőbb hangadója a nagy tekintélyű John Caldwell volt, a hagyományos demográfusból lett „belső kritikus". „A demográfusok zöme nagy elemszámú adatbázissal dolgozik, és többnyire nincsen semmiféle személyes kapcsolata azokkal az emberekkel, akiket ezek a statisztikák leírnak... Szerencsére I 962 elején kiderült, hogy a 1960-as ghánai népszámlálás adatainak feldolgozása... nem fogja felemészteni a rendelkezésünkre álló pénzt és időt, ezért elhatároztuk [Jack Caldwell és a felesége, Pat - D.}.], hogy maradék kutatási pénzünkből alacsony költségű, kis esetszámú vizsgálatokat fogunk végezni. Ez egyben azt jelentette, hogy kölcsönvettük az antropológusok módszertanát (amellett, hogy olvastuk a munkáikat), és közeli ismeretségbe kerültünk a kutatásban szereplő falvak minden egyes