Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

mind ez idáig, sikertelennek. A sikertelenségért ebben a beszédmódban azonban nem saját teljesítményeik elégtelenségét róják fel a gyerekek, hanem az őket befogadó, de elért eredményeik ellenére továbbra is megkülönböztető többséget. „A gyerekek nagyon utálják, hogy én vagyok a legjobb tanuló, mert én menekült vagyok, és nem magyar, és nem tudják felfogni, hogyhogy én jobban tanulok, mint ők." (Tizenhat éves afgán lány.) (Megjegyzendő, hogy a „mi: menekültek" „ők: magyarok" kategorizáció még azoknak a gyerekeknek a beszámolóiban is jelen van, akik már tíz éve Magyarországon élnek, és évek óta „kiléptek" a tipikus menekült-életformából.) Ezek a narratívak egyben arra is alkalmasak, hogy demonstrálják a „menekültségét" levetkőző, tehát a szociálisan deprivált „idegen" státusát maga mögött hagyó gyermek teljesítményét. E teljesítmények és a teljesítmények elérését lehetővé tevő képességek azonban nem önmagukban érdekesek, hanem azért kulcsfontosságúak, mert a menekült gyerekek számára az átmenetiségből, a marginalitásból való kitörést, azaz a sikeres integrációt jelentik. A többséghez igazodni próbáló menekültek eredményének többségi kritikája éppen ezért a gyerekek számára többet jelent magának a teljesítménynek és a teljesítményt felmutató egyénnek a lenézésénél. Bennük az anyagi javaktól való megfosztottság, a társadalmi kívülállás, az inkompetencia és a presztízshiány által fémjelzett átmeneti állapot hátrahagyása kérdőjeleződik meg, és mint ilyen e beszédekkel azonnali elhárításra szorul. „Az apámnak nadrágboltja van, szoktam onnan a tesómnak hozni divatos bő nadrágokat. Amikor egyszer a tesóm hazajött, mesélte, hogy az iskolában csúfolták, hogy milyen nadrágja van... Féltékenyek, ha valakinek jobb cucca van, vagy ha valamit jobban tud!" (Tizenhat éves afgán fiú.) A többség által státus-összeférhetetlenségnek kommunikált konfliktus további elmélyülésének megakadályozása ugyan a menekült gyermek alapvető érdeke, ezt azonban semmiképpen sem saját alárendelt státusának elfogadásával és az eredeti felállás rögzítésével kívánja elérni. Az összeférhetetlenségért ehelyett a többség negatív hozzáállását, ellenszenves tulajdonságait okolja, és annak megváltoztatását javasolja. „Zavarja, ha nekünk van, nekik meg nincs, tehát irigyek. Azzal van bajuk, hogy a menekültek idejöttek, és gazdagabbak lettek, mint azok, akik itt élnek." (Tizenöt éves afgán fiú.) A helyzet paradoxonja, hogy ezekben az elbeszélésekben már nem a teljesítményekben alulmaradó menekült a negatív megkülönböztetés célpontja, hanem éppen ellenkezőleg, a jól teljesítő, „könnyen" asszimilálódó, azaz az idegenség helyzetéből adódó deficiteket „túl jól" kompenzáló gyermek. „Sokkal jobban fociztam, mint a többi osztálytársam, ezért is lenéztek." (Tizenhat éves afgán fiú). Vagy: „Ha sok nyelvet tudsz, arra is féltékenyek. Mindenre irigyek, nem csak a tanulásra." (Tizennégy éves ukrán lány.) A „túlteljesítés" a menekült gyermek elbeszéléseiben tehát éppen annyira érzékeny pontja a többség-kisebbség viszonynak, mint az „alulteljesítés". A tanulásban, a sportban, az öltözködésben stb. a többségből kiemelkedő menekült gyermek ugyanis kakukktojás, és mint ilyen veszélyezteti a többségi közösség kollektív tudatában kialakult státushierarchiát.

17 A beilleszkedőre visszaütő „túlkompenzáció"

18 jelenségét támasztják alá az idegen-