Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában

NAGY KÁROLY ZSOLT A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában A technika fejlődése többször jelentősen átformálta a tudományos és közgondolkodást. Ez közhely. A kvalitatív szemléletet előnyben részesítő tudományágak azonban sok esetben ezt a megállapítást - jóllehet maguk is több esetben tevékenyen hozzájárultak megfogalmazásához - csupán a múltra szeretik vonatkoztatni, jelenüket pedig megpróbálják megvédeni a szóban forgó hatásoktól. Ebből a szempontból az olyan terepfüggő tudományok, mint az antropológia, kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, hiszen művelőik a „tudománycsinálás" napi gyakorlatában szembesülnek ezekkel a kérdésekkel, aminek a legtöbb esetben egy ambivalens viszony - tán használlak, ámde nem szeretlek - az eredménye. Mint a kutatásmódszertan kérdéseiben általában, úgy itt is az egyik legnagyobb probléma az, hogy a kutatáshoz, az elemzéshez és a prezentációhoz használt technikai eszközök - akár szeretjük, azokat, akár nem - többé-kevésbé, de leginkább alapvetően meghatározzák magát a kutatást, azt, ahogyan a problémáról gondolkodunk. így előbb-utóbb szükségszerűvé válik, hogy a problémáról való gondolkodás maga váljon a gondolkodás tárgyává, s az elért eredmények beépüljenek a kutatás elméletébe, módszertanába. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a terepmunka eszközhasználatával kapcsolatban, a digitális fényképezés és a multi-, illetve hipermédia alkalmazása apropóján néhány elméleti kérdést megfogalmazzon. Legfőképp arra keresi a választ, hogy a hipermédia alkalmazásával feltárható-e a kultúra, és ha igen, milyen mértékben? ^\ technika fejlődése többször jelentősen átformálta a tudományos és közgondolkodást. Ez közhely. A kvalitatív szemléletet előnyben részesítő tudományágak azonban sok esetben ezt a megállapítást - jóllehet maguk is több esetben tevékenyen hozzája- ^ rultak megfogalmazásához - csupán a múltra szeretik vonatkoztatni, jelenüket pedig megpróbálják megvédeni a szóban forgó hatásoktól. Ebből a szempontból az olyan te- & repfüggő tudományok, mint az antropológia, kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, hiszen művelőik a „tudománycsinálás" napi gyakorlatában szembesülnek ezekkel a kérdésekkel, aminek a legtöbb esetben egy ambivalens - tán használlak, ámde nem szeret- oJa lek - viszony az eredménye. Mint a kutatásmódszertan kérdéseiben általában, itt is az h

1 az egyik legnagyobb probléma, hogy a kutatáshoz, az elemzéshez és a prezentációhoz használt technikai eszközök - akár szeretjük őket, akár nem - többé-kevésbé, de leginkább alapvetően meghatározzák magát a kutatást, azt ahogyan a problémáról gondolkodunk, így előbb-utóbb szükségszerűvé válik, hogy a problémáról való gondolkodás maga