Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában

váljon a gondolkodás tárgyává, s az elért eredmények beépüljenek a kutatás elméletébe, módszertanába. Ám tulajdonképpen ez is közhely. A tudománnyal, főképp a módszertanával kapcsolatos közhelyek sokszor nyugtalanító problémákat rejtenek. Jay Ruby 1973-ban - amikor a fényképezőgép már régen magától értetődő része volt az antropológusok eszköztárának, s a magukat antropológusoknak nevezők ugyanilyen természetességgel tartották a képkészítést antropológiai tevékenységnek, tehát a fényképek és a készítésükre irányuló tevékenység antropológiai státusáról beszélni legalábbis közhelyszámba ment - az Ethnographic Film Newsletterben írt cikket arról, hogy miért is készítenek állóképeket az antropológusok. Mint írja: „[...] amennyiben a képkészítés antropológiai tevékenység, elég ésszerűnek látszik azt feltételeznünk, hogy fellelhető az antropológiai képkészítés tudományosan igazolható voltát bizonyító szakirodalom. Más szóval, ha az antropológusok időt, pénzt és energiát fektetnek képek készítésébe, ezt azért kell tenniük, mert e médium egyedülálló minősége megteremti számukra annak lehetőségét, hogy rögzítsék, elemezzék és bemutassák a kultúra olyan vizuális megjelenési formáit, melyek másképp megfoghatatlanok, illetve ezen a módon ragadhatok meg legjobban. Azonban a dolog nyilvánvalóan nem így áll" -jegyzi meg Ruby (1 973:

12).' Ruby kérdése a vizuális antropológia lényegére vonatkozik. Mára e tudományágamennyiben annak tekintjük, s nem csupán a terepmunka egyik módszerének - megtette a szükséges lépéseket saját diszciplináris léte szakirodalmi bázisának megteremtése érdekében, ám ez semmi okot nem ad a megnyugvásra, hiszen e lépések iránya széttartó, s „[...] hiányzik egy általánosan elfogadott, mindent átfogó elmélet, nincs a vizualitásnak, a képi kommunikációnak antropológiája" (Ruby 2004a:9). Ez a gyakorlatban számos nehézség forrása, a vizuális antropológia meghatározásától egészen a terepen használt módszerek és eszközök tudatos alkalmazásának kérdéséig. Természetesen jelen tanulmánnyal nem az a célom, hogy ezt az űrt pótoljam, mindössze arra teszek kísérletet, hogy az utóbbi kérdéskörben, tehát a terepmunka eszközhasználatával-a kutatás során magától értetődő természetességgel használt eszközöknek az elméletre gyakorolt hatásával - kapcsolatban, a digitális fényképezés és a multi-, illetve hipermédia alkalmazása apropóján a számos lehetségesből néhány elméleti kérdéssel foglalkozzak. Tanulmányomban tehát nem általában a fotográfia antropológiai alkalmazásáról és problémáiról szeretnék írni, hanem kimondottan a digitális fényképezésről, és arról is egy sajátos összefüggésben.

2 Ehhez azonban mindenképpen az antropológiai fotó általános problematikáján keresztül vezet az út, ám ennek kérdéseivel csupán annyit szeretnék foglalkozni, amennyi a digitális fényképezés általam választott perspektívájából belátható. A fényképezés, hasonlóan a Ruby tanulmányában leírtakhoz, nálunk is általános gyakorlat. Vannak elismert etnofotósaink, -filmeseink, -filmfesztiválunk, a szakirányú képzési programoknak többé-kevésbé része a fotográfia elmélete és gyakorlata. Számos - és egyre több - alapvető fontosságú művel gyarapodik a terület hazai szakirodalma is. Az antropológiai - illetve a tudományág sajátos hazai fejlődését is figyelembe véve általánosabban az etnográfiai vagy kultúrakutatással kapcsolatos - fotografálás alapvető dilemmáit számos esetben megfogalmazta Kunt Ernő (I 995), alapvető szövegek láttak napvilágot Fejős Zoltán tollából ( 1999; 2004), és Kürti László (1999) - nálunk nem iga-