Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

zásról van szó, az utóbbi szövegrészlet nyújt leginkább fogódzókat ahhoz, hogy egy tágabb, szövegen kívüli dimenzióban elhelyezzük. A beszélgetés kezdeti hangulata ilyen kijelentéseket nem engedélyezett volna, azonban a kommunikációs helyzetben olyan változások álltak be, hogy hasonló kijelentés már nem kompromittáló, nem kell félnie, hogy presztízsét csorbítja. A beszélgetés során ugyanis meggyőződhetett arról, hogy kijelentései igazságértékét elfogadjuk, hogy értjük azt a sajátos hiedelemterminológiát, melyet viszonyainak megjelenítésénél is használ (kérdéses, hogy ilyenkor konkrét cselekvésre utal, vagy csak metaforikus nyelvezetként, asszociációs háttérként használja). Az, hogy érdeklődésünket ezzel a szándékkal és világképpel magyarázta, a szövegek másfajta kódoltságát eredményezte, ennek megfelelően tudásához való viszonya is megváltozott. Az itt elemzett narratívakban az a közös, hogy ugyanazon szerzőtől származnak, azonban a beszédhelyzetek átértelmeződése más sémákat működtet. Az én (adatközlő) és a másik (gyűjtők) interakciójának módosulása a verbális reprezentációk és a tudáshozvaló viszony megváltozásához vezet. A tanulmány elején feltett kérdésre térek vissza: milyen szempontok függvénye, hogy érteni tudunk valamit, vagy sem, illetve mennyit értünk meg? Jelen esetben mind a gyűjtő, mind a közösség világképe a beszédhelyzet dimenzióihoz tartozik. A szövegekből arra is következtethetünk, hogy a beszédkomponensek állandóan változnak, más-más konfigurációban vannak jelen. Ezek az összefüggések a beszéd tárgyának eltérő korlátokat szabnak. A tartalom mögötti dimenziót hol egy korábbi megjegyzése, hol az énkép, hol a társadalmi pozíciója függvényében érthetjük meg, határolhatjuk be. A gyűjtő-adatközlő viszony is egy hasonló függvényként értelmezhető. Mikor alakulnak ki a közös kiindulási alapok a kommunikáció során, melyben J. A. tudását megérthetjük? Meglátásom szerint közös kiindulási alapról nem beszélhetünk, legalábbis az „alap" szó értelmében nem. Ugyanis a vizsgált kommunikációs helyzet „alapjai" inkább ingoványosnak bizonyultak, melynek hepehupái mögött mindig valaki/ valami más bújik meg. Minden megnyilatkozás egyedi helyzetek függvénye, az adekvát, sikeres értelmezés járható útjának pedig az éppen releváns komponensek felismerése mutatkozik. Az eddigiekben az adatközlőnk énképét, identitásának összetevőit helyeztem előtérbe. Meglátásom szerint szükség van ezenfelül beszélgetésünk vizsgálatára a gyűjtőnek mint címzettnek és a közösség „tekintetének" szempontjából is. Az adatközlő-szerep „A megnyilatkozás lényeges (konstitutív) ismérve, hogy mindig valakihez szól, mindig címzettje van." (Bahtyin 1988:275.) Ebben a fejezetben azt vizsgálom, hogy milyen hatással van a kommunikáció elemeire az a tény, hogy a beszéd címzettje egy idegen, aki kutatóként mutatkozik be, és a beszédhelyzetben kérdezői, hallgatói pozíciót vállal. J. A. első látogatásunkkor nem jött zavarba attól, hogy idegenek akarnak hozzá bekéredzkedni, nem neheztelt ránk akkor sem, amikor bemutatkoztunk, és előadtuk, honnan jöttünk, és mik a szándékaink, a diktafon láttán csak elmosolyodott és bólintott.