Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

és megértésnek tartalmaznia kell a kommunikációs helyzetek paramétereinek kijelölését is. A felvázolt esetre alkalmazva: a gyűjtő, az adatközlő és a közösség hármasa alkotja az adott kultúra textualizált feladványainak megfejtési kulcsát. A kulturális szövegek értelmezhetőségéről Az adatok „narratív minőségének" értelmezéséhez olyan fogalmakra van szükség, melyekkel egy kommunikációs folyamat összetevőit tagolni lehet. A szakirodalomban a beszédhelyzetek értelmezhetőségének kérdései eltérő módon és mennyiségben artikuláltak, a társadalomtudományos diskurzus paradigmáin belül is eltérések vannak. Wilhelm Gábor szerint az egzotikus szövegek értelmezési lehetőségeinek határvonalai a kutatási hagyományok függvényében változnak, annak függvényében, hogy hol helyezik el a szöveget a kulturális dolgok, tárgyak világában (Wilhelm 2003:53). Ennek egyik következménye a jelentés és a reprezentáció fogalmának többértelmü használata, de a probléma a gyűjtő és adatközlő kapcsolatáig gyűrűzik (Wilhelm 1994:12). A megértés a beleértési tartománnyal függ össze, azzal hogy a megnyilvánulások mögött mindig feltételezünk bizonyos tudatosságot, racionális hozzáállást. A Geertz nevéhez kötődő hermeneutikai megközelítés szerint a viselkedés egyedül a jelentés révén értelmezhető, amelyet konvencionális szabályhalmazként (ennek egyik példája a kultúra-játék metafora) határoz meg. Wilhelm Gábor szerint ez a szemlélet nem nyújt elégséges magyarázatot az egyének viselkedésére, kiegészítésre szorul.

9 Kiegészítő szemléletként a viselkedés funkcionalista felfogását javasolja, mely tekintettel volna az intencionalitásra, arra a körülményre, „hogy az emberek különbözőképpen viszonyulnak az egyes információkhoz, és mindez alapvetően fontos viselkedésük megértéséhez" (Wilhelm 1994:16). Kulturális szövegekre vonatkoztatva ez azt jelentené, hogy az értelmezéshez a kutatónak kellő információval kell rendelkeznie beszélgetőpartnereinek tudásáról, szándékairól is. Kérdéses viszont az, hogy a „belehelyezkedési játszma" (lásd Pálffy 1994; 1995) mennyire tudja szavatolni a közös kommunikációs alapok kialakulását, hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy ez „az adott közösség részéről elfogadási játszma"-e.

10 Másképp fogalmazva: hogyan lehet ellenőrizni, hogy értjük-e egymást, hogy ugyanazt értem, amit a „másik" valójában mondani szándékozik. A direkt interperszonális kontaktus garanciája-e annak, hogy használatban lévő, informális tudásanyaghoz jutottunk hozzá? Ahhoz, hogy egy ilyen jellegű szövegkritikát a gyűjtés adattárán el lehessen végezni, a verbális viselkedés antropológiai elemzése jó kiindulópontnak ígérkezik: a továbbiakban a kommunikáció komponenseit vizsgálom, a minőségi szempontot szem előtt tartva relevánsnak tekintem az intencionalitás problémáját, az adatközlő saját tudásához való viszonyát. A kommunikáció elemekre bontására Mihail Bahtyin a következő módszert javasolja: a szerző a beszédfolyamatok tagolására a megnyilatkozás terminust használja. Ezt az emberek közti beszédkapcsolat alapegységeként határozza meg, melynek határait az interakció, „a beszédalanyok váltakozása, vagyis a beszélő személyek váltakozása jelöli ki" (Bahtyin 1988:255). A megnyilatkozás sajátos ismérveként annak befejezettségét