Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

sikerült bizalmasabb viszonyt kialakítani - köztük J. A.-t is -, hogy meséljék el élettörténetüket. Szállásadónktól tanácsot kértünk, hogy szerinte kihez mehetnénk még el, ekkor összesúgott a gazdaasszony a leányával: „csak L.-hez ne menjenek, az bolond" L. korábbi beszélgetőpartnerünk,]. A. ragadványneve. Házigazdáink magyarázatlanul maradt kijelentése felcsigázta érdeklődésünket, és adatközlőinktől érdeklődni kezdtünk J. A. felől: ismerik-e, mit tudnak róla, egyáltalán menjünk-e hozzá gyűjteni. A válaszok meglepőek voltak: a „hazudik", „kivirágoztatja, amit mond", „szeret szerepelni" skáláján mozogtak. Ezek után az eddig rögzített beszélgetésnek teljesen más jelentőséget és beszélgetőpartnerünknek más intencionalitást tulajdonítottunk, a J. A.-val folytatott beszélgetést megpróbáltuk más mederbe terelni: arról kérdeztük, hogyan lett ő adatközlő, milyen emlékei vannak hasonló helyzetekről, gyűjtőkről. A társadalmi cselekvés reprezentációinak retorikája felől a helyzetünk leírása összevethető azzal, amit Paul Atkinson mond az „etnográfus történetének" narratív szerkezetéről: „az etnográfus antihősként jeleníti meg magát, aki a furcsa és ellenséges körülmények közepette küszködik és botladozik" és „a felfedezés folyamán a »kívülállóból« »bennfentesse«, az »idegenbol« »tarssa«, »nem kompetens« személyből »ottaniva« válik" (Atkinson 1999:

123-124). Jelen kutatás esetében a megértés, a felfedezés narratívája a kívülállóból bennfentessé válás folyamata helyett ennek fordítottját meséli el: a kezdeti bizalmas, interperszonális kommunikáció szavatolta adatokat egyfelől a közösség, másfelől az adatközlői tapasztalat által manipulált gyűjtési helyzet kérdőjelezi meg. Mi mint az adatok minőségével és mennyiségével elégedett gyűjtők az információk hitelessége felől kételkedő, elbizonytalanodott értelmezők szerepébe kerültünk. Azt a tudományos optimizmust, amellyel a pozitív eredményekhez közelíthetnénk, egyfajta kritikusi attitűdnek kellett felváltania, tudniillik: egy mitomán egyén kommunikációs kompetenciájáról, önmutogató gesztusairól szólnának a rögzített szövegek? Társadalomtudományi, kommunikációelméleti szempontból ez túl leegyszerűsítő magyarázat lenne: amennyiben egy társadalmi interakció, illetve egy közösség kultúrája és kapcsolatrendszere felől próbáljuk olvasni a megnyilatkozásokat, a helyzet sokkal árnyaltabbnak tűnik ennél. A gyűjtő, az adatközlő és a közösség érdekviszonyai, kulturális stratégiái válnak láthatóvá, melyek további kérdéseket vethetnek fel. Egyrészt a gyűjtő és az adatközlő viszonya felől a kutatás státusa válik problematikussá: Milyen hatással van a gyűjtő jelenléte a közösség, illetve az egyén életvilágára? Hogyan alakul ki az informátori szerep? Az adatközlő hogyan viszonyul ezek után saját tudásához? Milyen minőségű információk ezek? Az etnográfiai adat másik dimenzióját az egyén és közösség közti viszony/feszültség alkotja: A közösség milyen eljárásokat használ az egyedek kategorizálására? Hogyan oszlik meg az egyénről kialakított vélemény a közösség tagjai között? Egyáltalán: kinek van joga a gyűjtő előtt nyilvánosságra hozni egy közösség tudását? Olyan kérdések ezek, melyek az adott szövegek esetében elengedhetetlenek: úgy vélem, ezek mentén elvégezhető egy etnográfiai adatbázis kvalitatív elemzése. E kérdések azonosításával függ össze az általam választott cím is: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? A népszerűsítő, ismeretterjesztő könyvsorozat címének parafrázisa tanulmányom hipotézisét jelzi, miszerint az etikus tudományos információgyűjtésnek