Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NIEDERMÜLLER PÉTER: Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában

NIEDERMÜLLER PÉTER Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában Az 1980-as évek végétől azzal a kérdéssel kell szembenézniük a társadalom- és humán tudományoknak, hogy eddigi fogalmi készletükkel, elméleti szemléletükkel, módszertani eszköztárukkal képesek-e a késő modern társadalom folyamatainak, jelenségeinek, logikájának megragadására, leírására, értelmezésére. A modernitás transzformációja, az úgynevezett „poszttársadalmak" kialakulása szükségessé teszi mind az egyes tudományok belső problémáinak újragondolását, mind a diszciplínák közötti határok újraértelmezését. A kulturális és szociálantropológia utóbbi másfél-két évtizedének történetét ebben a kontextusban tekinti át a szerző. Az antropológia, amely még az 1960-1970es években is egy nagymértékben homogén, szigorú kritériumok mentén szerveződő tudományterületet jelentett, mára egy mélyen plurális, sokféle szemléletet magában foglaló diszciplínává változott. Tulajdonképpen jellegzetes késő modern diszciplínává alakult, amelynek határai, paradigmái és módszerei többé nem definiálhatók egyértelműen, s még kevésbé kizárólagosan, hanem állandóan mozgásban vannak. A szerző szerint talán nem is érdemes antropológiáról, cultural studiesró\ vagy szociológiáról beszélni a továbbiakban. A mai világ új folyamatainak láthatóvá tételére és értelezésére csak akkor van esélyünk, ha megnyitjuk a határokat, ha az egyes tudományterületeken túlmutató elméleti és módszertani lehetőségeket keresünk. De nem egyszerűen új autoritású tudományágak létrehozására kell összpontosítani, hanem új, transzdiszciplináris megközelítések kidolgozására. £\ nyolcvanas évekvégétől a társadalom- és humán tudományokban -világszerte, de Európában különösen - egyre határozottabb jelei mutatkoznak egyfajta kreatív nyugtalanságnak.

1 A kanonizált diszciplináris határok, kutatási területek, módszerek, elméleti w megközelítések az utóbbi másfél-két évtizedben egyre inkább és egyszerre több irányból <\ is megkérdőjeleződtek, ami szükségszerűen arra kényszeríti ezeket a tudományokat, hogy S mélyrehatóan elgondolkodjanak a tudományszervezés és a tudástermelés eddigi forrná- "J3 in és módjain. A társadalom- és humán tudományokat érintő mai kritikának két fő irá- o-E nya van. Az egyik - amely mindenekelőtt a gazdaságból és a politikából érkezik, s az utóbbi évek egyetemi reformjai kapcsán jelentős mértékben megélénkült - azzal érvel, hogy az a tudás, amelyet a társadalom- és humán tudományok termelnek, továbbadnak és közvetítenek a mai késő modern vagy posztindusztriális társadalomban - néhány nagyon speciális területet, foglalkozást kivéve -, lényegében semmire sem használható. Ezek a tudományterületek - mondják a kritikusok - még mindig túlzó módon és szükségtele- 3 nül a lexikális tudásra, a hagyományos kánonokra, a semmiféle innovációt sem kívánó