Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

KACSUK ZOLTÁN: A gördeszkázás jelentései. Kísérlet egy „posztstrukturalista" szubkultúraelemzésre

keztetéshez is, hogy egyértelmű, jól körülhatárolható szubkultúrák nem léteznek, és valószínűleg soha nem is léteztek. Sarah Thornton Club Cultures című könyvének bevezetőjében párhuzamba állítja a szubkultúrákat a magas- vagy elitkultúrával. Ebben a párhuzamban tulajdonképpen megtalálható a szubkultúra számomra kielégítő definíciójának szinte minden eleme. Thornton azt állítja, hogy mindkét kultúra elitista, és saját értékét részben exkluzivitásából vezeti le. Mindkettő résztvevői kívülállók által nem hozzáférhető tudások és ízlésvilágok birtokosai. Egyaránt rettegnek a tömegkultúrától, a popularizálódástól és ezáltal a profanizálódástól; a magaskultúra esetében ez a /eszivárgás, a szubkultúránál pedig ez a /e/kapottság eredménye lehet. A szubkultúra a fennálló értékrend kiforgatásával a magaskultúrához hasonlóan - saját magát tekinti az ízléshierarchia csúcsának (Thornton 1996). A szubkulturális kötődést olyan identitáselemként definiálom, amely választható,

4 a marginalitás és/vagy különbözőség érzésével jár, referenciapontot ad (kánon, bizonyos kérdésekhez való viszonyulás stb.), és belépést nyújt egy státusszerzési lehetőséggel telített térbe. A szubkultúra legfontosabb vonásai közé tartozik a hitelesség kérdésének középpontba állítása - ismét csak párhuzamot mutatva a magaskultúra világával. A hitelesség megalkotásával és annak folyamatos problematizálásával tárgyalják újra és újra a szubkultúra tagjai saját elkötelezettségüket, identitásukat és a szubkultúra egészének határait. Úgy is fogalmazhatunk, hogy onnan számít valaki egy adott szubkultúra tagjának, hogy fontossá válik számára saját és mások hitelességének igazolása, illetve értékelése. A külső szemlélő nem képes például különbséget tenni a deszkás és a pózer

5 között, nem ismeri a kódokat, de gyakran még a pózerség problémáját sem. A korábbi megállapítás másik oldala, hogy akkortól beszélhetünk szubkultúráról, ha problematizálttá válik a hitelesség - vagyis a határ - kérdése. A célom a szubkultúra különböző jellemzőihez, gyakorlataihoz kötődő változó értelmezések vizsgálata. A szubkultúrához képest különböző pozícióban lévő aktorok (a magukat az adott szubkultúrával azonosítók, a szubkultúra termelői, a kapcsolódó ipar, a média különböző típusai, a kívülállók, a szubkultúrában marginalizált pozícióban lévők, például lányok stb.) értelmezésbeli konfliktusait és megfeleléseit kell feltérképezni. Az adott szubkultúra jelentéseit történeti módon és az adott kontextusra tekintettel kell megragadni. A hitelesség kérdésének középpontba állítása alkalmas vezérfonalat biztosíthat mindehhez. Nem akarom azt állítani, hogy figyelmen kívül kell hagyni az infrastruktúra, az intézmények, a kapcsolathálók és számos egyéb feltétel kutatását, ugyanakkor ezek jelentőségét a szubkultúrák értelmezésével összefüggésben kell végrehajtani. Ebből fakadóan a szubkultúrák posztstrukturalista értelmezése nem lesz képes, és nem is célja minden kérdésre választ adni egy adott szubkultúrával kapcsolatban. Ennek a megközelítésnek elsődleges célja a szubkultúrák jelentéseinek vizsgálata. Ha tetszik, e megközelítés hátterében az a kérdés munkál, hogy mi lehet egy adott szubkultúrában az, ami képes odavonzani és megtartani bizonyos résztvevőket, miközben másokat érintetlenül hagy. Erre lehet azt válaszolni - Muggleton (2000) elemzésével összhangban -, hogy minden ilyen jellegű kapcsolat létrejötte és alakulása pusztán esetleges, semmilyen központi elem sincs egy-egy adott szubkultúrában, ami bármi