Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
Helyzet - Frazon Zsófia: Az etnográfia „csodálatos taxonómiája"
És ezzel el is érkeztem bevezető felsorolásom tárgyainak, tereinek, cselekvőinek, cselekvéseinek és fogalmainak érthető renddé alakításához, ahhoz a teóriához és praxishoz, amelyben felszínre kerül az elemek összefüggése, jelentése és elrendezettsége. E „zavaró szélsőségek" találkozási pontja persze nem az etnográfia „kínai enciklopédiája", hanem Gottfried Korff muzeológiája. E „csodálatos taxonómia" távolinak tűnő elemei ugyanis a Korff által az elmúlt huszonöt évben bemutatott különböző kiállítások fontosabb témái, emblematikus tárgyai és kulcsfogalmai közül kerültek ki, pontosabban egy olyan tanulmánykötet lapjairól, amelyet Korff 1980 és 2000 között megjelent írásaiból szerkesztettek egykori tanítványai és kollégái sajátos Festschriftté, Museumsdinge: deponieren - exponieren címmel (Korff 2002a). A fogalmak egymás mellé rendezésével nem a szokatlan találkozások különlegességének hangsúlyozására és a csodálkozás mind teljesebb kijátszására törekedtem, hanem arra, hogy - Foucault megfogalmazásával élve - feltáruljon „a másfajta gondolkodás egzotikus bája", tehát arra keresek választ, hogy az első látásra össze nem illő kategóriák miként rendeződnek érthető egésszé Korff tudományfilozófiája ismeretében, illetve a válogatáskötet felépítése és műfaja miként tükrözi ezt az absztrakt elméleti alapokon nyugvó, mégis gyakorlatcentrikus korffi tudományfelfogást. A kurátor és a kritikus - az elmélet és a gyakorlat összekapcsolása Gottfried Korff 1982 óta a tübingeni Ludwig-Uhland-Institut kutatója és professzora. Elméleti és gyakorlati tevékenysége során elsősorban a kultúrafogalommal dolgozó múzeumok intézményi revíziójának kidolgozására törekedett, a gyűjtemények megőrzéssel (deponieren) és bemutatással (exponieren) kapcsolatos szemléletének újragondolásával. Empirikus kultúratudományi érdeklődése középpontjában a „kimozdított" múzeumok és kiállítások állnak, amelyek a társadalmi/kulturális tudás jelenkori tapasztalatait közvetítik a befogadók számára úgy, hogy a társadalomelemzés eredményeit és következtetéseit a múzeumi kiállítás műfaji kereteire fordítják és vizualizálják. írásait olvasva, alkotásait szemlélve világosan látható, hogy számára a kiállítások egyfelől fontos kultúraközvetítők, s mint ilyenek meghatározó kulturális és társadalmi szerepet töltenek be, másfelől szakmai/tudományos kihívásoknak is megfelelő kulturális termékek, amelyek alkalmasak tágabb nyilvános diskurzus kezdeményezésére. Tehát a kiállítások esetében fontos, hogy a befogadók ugyanúgy publikációnak tekinthessék ezen alkotásokat, mint akár egy könyvet, és az olvasást követően e szerint értelmezzék, vizsgálják és kritizálják azt. Korff ehhez nemcsak saját kiállítási praxisában, hanem szöveges kritikáiban is egy - a kultúratudományi érvelés kontextusában elhelyezhető - sajátos múzeum- és kiállításkritikai nyelv kimunkálására törekedett. Európai kontextusban a múzeumokban és a múzeumokró/ szóló diskurzusban az 1980-as évektől kezdődő átfogó változásokat a német/angol társadalomtudományi kontextus (barátságosabb, nyájasabb formában) a musemboom, míg a francia (kissé kritikusabban) a muséomanie fogalommal jelöli. Korff egyszerre két szerepkörben is feltűnik ezekben a változásokban: egyrészt mint kurátor, másrészt mint kritikus. Kétirányú, de
