Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Helyzet - Frazon Zsófia: Az etnográfia „csodálatos taxonómiája"

járunk, vagyis számunkra mindezt teljességgel lehetetlen elgondolni. [...] Nem a dolgok szomszédsága lehetetlen, hanem az a hely, ahol szomszédok lehetnek [...] hol is találkozhatnának másutt, mint az anyagtalan hangban, amely felsorolja őket, a hangot rögzítő papíron." (Foucault 2000:9-10.) Foucault tehát hangsúlyozza, hogy a Borges kínai enciklopédiájában található állatsereglet nem a fizikai térben, hanem egy absztrakt egységben, a nyelvben rendelhető egymás mellé, és ott is megmarad „széttartó sokfélesége" és töredezettsége. Az empirikus tapasztalat szerepe mégis meghatározó, hiszen egyetlen osztályozás sem nélkülözheti az éles szemet és a pontos nyelvhasználatot ahhoz, hogy a felsorolt dolgok végül rendszerré álljanak össze. Foucault könyvének sodró bevezetője így elsősorban módszertani reflexiókat vetít előre: ezt követően ugyanis újragondolja és újrafogalmazza a tudományok renddel, elrendezéssel bíbelődő kanonikus világát, továbbá a kultúrában fellelhető rend létének tapasztalati kontextusát, a tudás és a nyelv kapcsolatát. Nem más ez, mint a „dolgok létmódjának" archeológiai feltárása, és a létmódban bekövetkező változások bemutatása: a „képzetalkotás" (représentation) elméletének megfogalmazása. A másik idézet szerzője Gottfried Korff, aki Foucault-hoz hasonlóan összeegyeztethetetlennek tetsző dolgok egymás mellé állításával vezeti fel írását, majd kalandozásra invitálja az olvasót a múzeumi tárgy és a múzeumi gyűjtemény kulturális és tudományos kontextusában. Példái a berlini Német Történeti Múzeum gyűjteményének tárgyai, és az összekötő kapocs gyűjteményi tárgyként való definiálásukban rejlik. Ez az a tulajdonságuk, amely miatt Korff számára is érdekessé válnak, ahogy egy funkcióváltást követően - hétköznapi használati tárgyból múzeumi kinccsé nemesülve - teljesen új és más viszonyok és jelentések hordozóivá és közvetítőivé alakulnak. Utal Paul Valéry egy megfogalmazására, amelyben a múzeum mint „az össze nem tartozók" háza szerepel, ahol a gyűjteményi tárgyakat egyedül reliktumkarakterük köti össze. Persze azonnal érezzük, hogy a továbbiakban Korff amellett fog érvelni, hogy e tárgyak kapcsolatrendszere - „ugyanazsága" - ennél lényegesen összetettebb formában jelenik meg az olvasók és múzeumlátogatók előtt. A tanulmány kezdő sorai így - Foucault bevezetőjéhez hasonlóan-módszertani reflexiókat előfeltételeznek: Korff a gyűjteményi tárgyak összefüggéseire keres történeti, kulturális és tudományos magyarázatokat. Szemlélete szerint a történeti múzeumokat - amelyek a histoire totale megragadására és bemutatására törekednek - alapvetően gyűjteményeik kombinatorikája különbözteti meg például a művészettörténeti múzeumoktól. Adott esetben a berlini Német Történeti Múzeum gyűjteménye - amely a conditio humana története enciklopédikus leltárba vételének gondolatán alapul - olyan archívum, amely az antropológiai elképzelésekhez való közelítést és hozzáférést teszi lehetővé (Korff 2002a: 14). Általánosabban: a történeti múzeumok által gyűjtött dolgok mint az idő múlását jelző, tárgyiasult tanúk (dinghafte Zeitzeugen) sűrítik össze a múltbeli tudást - és ezzel, úgy tűnik, leginkább a múlthoz tartoznak. Viszont múzeumi kontextusban ezek az objektumok közvetlen, face to face viszonyba kerülnek a jelenkori szemlélődőkkel. így egyszerre vannak távol és közel, egyszerre vonatkoznak múltra és jelenre, egyszerre múltbeli leletek és kortárs teoretikus elképzelések, a jelenkori tapasztalatok mozgósításának tárgyai. A múzeumi tárgyak (és gyűjtemények) különböző idősíkokhoz kötődése a múzeum két rendkívül fontos funkciójára tereli a figyelmet: egyfelől a gyűjtés és megőrzés (deponieren), másfelől az interpretálás, aktualizálás (exponieren) elméleti és gyakorlati összefüggéseire.