Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Tabló - Tárgyakkal való foglalatosság és modernizáció: egy breton példa Gregor Dobler: Bedürfnisse und der Umgang mit Dingen. Eine historische Ethnographie der Ile d'Ouessant, Bretagne, 1800-2000 Wilhelm Gábor

désfeltevése első pillantásra szintén egyértelmű: milyen szerepet játszik az a rengeteg tárgy hétköznapi életünkben, mely körülvesz bennünket? Ouessant monográfiája attól válik tényleg élvezetessé és a puszta etnológiai feltáráson túlmutatóvá, hogy az alapkérdések sorra repedezni kezdenek. Valójában mennyire áttekinthető egy ilyen kis közösség ma? Hol is húzódnak a határok- akár egy látszólag elszigetelt hely esetében is? Mit is jelent a hétköznapi tárgyak szerepjátszása? Dobler megközelítése végig reflexív. Ám mindezt hihetetlenül szimpatikusán és finoman teszi. A monografikus feltárás nem ürügy a reflexióra, ugyanakkor igényli azt, mivel folyamatosan határterületeken mozog mind módszertani, mind elméleti síkon. A kérdésfeltevéshez képest a vizsgálandó hely kiválasztása véletlenszerű volt: személyes preferenciák és nyelvismeret egyaránt szerepet játszottak benne. A könyv azonban egyetlen fejezetben sem hagyja kétségek között az olvasót, hogy itt nem valamilyen távoli sziget sajátos dolgairól van szó, hiszen Ouessant évszázadok óta ilyen vagy olyan módon szerves része Nyugat-Franciaországnak, az Atlanti-óceán partvidékének, Franciaországnak, Európának és a világnak. A monográfia, illetve az alkalmazott módszer ráadásul még egy fokkal árnyaltabbá válik azáltal, hogy a szerző szerint a hétköznapi dolgokkal való foglalatosság csak oly módon érthető meg, ha azt történeti folyamatként kezeljük. A tárgyak használata az utóbbi évszázadokban megváltozott. Viszonylag kisszámú tárgyi helyett jelenleg több ezer dolog vesz jelenleg körül minket. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Mennyiben vált mássá ezáltal az életünk, és miként változott meg kapcsolatunk a tárgyakkal ennek következtében? E szemléletből adódik, hogy a kérdés csak történeti források bevonásával válaszolható meg, Dobler tehát a jelenlegi helyzetből indul ki, melyet a részt vevő megfigyelés segítségével tárt fel, és ezt az állapotot, időmetszetet szembesíti azután a történeti dokumentumok által megrajzolható korábbi képekkel. A szerző természetesen tisztában van az ilyen jellegű megközelítés korlátaival. Egyrészt a részt vevő megfigyelés ebben a keretben egészen másra összpontosít (más dolgokat hagy figyelmen kívül), mintha szinkrón feltárás volna a célja. A könyvből hiányoznak egyedi tárgyak történetei, élettörténetek, egy-egy háztartás részletes elemzése. Ennek ellenére a jelenkori lakók mint személyek, ismerősök, a szigeten végigrohanó szél, a tenger illata, a világítótorony fénye része marad a monográfiának. Állandó tükörként jelenik meg, mely a történeti adatokhoz is kérdéseket provokál, analógiaként kínálkozik, vagy éppen arra hívja fel a figyelmet, mikor és miért kevés a történeti anyag a kérdés megválaszolásához (és mindez fordítva is igaz). A monográfia egyik erőssége ez a fajta folyamatos egyensúlyozás a történeti és a jelenkori megközelítés, a leírás és az elemzés, a tényfeltárás és a reflexió között. A szerző a munka során végig velünk együtt gondolkodik kérdésein. Sosem csak a válaszokat közli velünk, hanem egyben beavat a válaszok létrejöttének vagy elmaradásának folyamataiba is. Részletesen ismerteti választott módszereit, ezek alkalmazását, előnyeit, buktatóit. Érzékletesen bemutatja a szigetet, saját megérkeztét, a kapcsolatfelvétel részleteit, külön és részletesen foglalkozik azzal, hogy a történeti feltáráshoz milyen dokumentumokat és hol tekintett át, valamint hogy milyen szempontok alapján és hogyan tekintette át ezeket, mit jegyzetelt ki, mit hagyott ki. Eközben semmilyen öncélúság gyanúja nem merül fel az olvasóban. Egyszerűen csak feltárulnak a műhely legtöbb esetben csak résnyire nyitott ajtaja és ablakai.