Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Tabló - Miért hátrányos helyzetűek a muzulmán nők Indiában? Zoya Hasan - Ritu Menőn: Unequal citizens. A study of Muslim women in India Árendás Zsuzsa

részvétel kérdéskörét vizsgálták meg. A kérdőívekben a döntéshozatali mechanizmusokra, mobilitásra és a családon belüli erőszakra is irányultak kérdések. Valamennyi szociális helyzetre vonatkozó társadalmi felmérés Indiában egybecsengően kimutatja, hogy ötven évvel a függetlenség kivívása után az „egyéb bejegyzett kasztok és törzsi csoportok" (Other Scheduled Casts and Tribes) alkotják a társadalom legalsóbb és egyben legszegényebb részét. Őket egy hajszál választja csak el a következő társadalmilag hátrányos helyzetű csoporttól, a muzulmánoktól. A muzulmánok helyzete három alapvető tényezőből adódik: I. a foglalkozási profiljukból (nem töltenek be magas presztízzsel járó, fontos foglalkozási helyeket, többnyire a kereskedelemben, az alacsony bevétellel járó szolgáltatói szektorban találnak megélhetést, például riksások, teaárusok, motorbicikli-szerelők stb., jövedelmük éppen csak a napi megélhetést biztosítja); 2. földrajzi elhelyezkedésükből (a muzulmánok nagy számban élnek India gazdaságilag elmaradott vidékein); 3. az iskolázottság hiányából (iskolázási mutatóik lényegesen rosszabbak az országos átlagnál, azaz több az írástudatlan köztük, mint a hinduk közt). A muzulmán nőkre irányuló felmérés egyik kiemelt kérdésköre éppen az oktatásügy területe volt. A továbbiakban ennél a pontnál szeretnék egy kicsit hosszabban elidőzni. Az aluliskolázottság a muzulmán nők egyik legnyomasztóbb jellemzője. Hatvan százalékuk egyáltalán nem részesült iskolai oktatásban, és ez sajnos földrajzi sávokon átívelően is jellemző. A foglalkoztatottság hiánya és az aluliskolázottság közti negatív korrelációból már könnyen lehet következtetni a muzulmán nők gyenge munkaerő-piaci helyzetének egyik fő okára. Az aluliskolázottság az egész muzulmán közösség jellemzője, a fiúknál éppúgy megfigyelhető, mint a lányoknál, összevetve a hasonló korú hindu gyerekekkel. Az iskolalátogatással járó anyagi költségek pedig csak tovább csökkentik a rossz gazdasági háttérből érkező gyerekek tanulási esélyeit. Az északon, vidéken élő muzulmán nők írástudatlansági mutatói lényegesen magasabbak, mint az ország többi részén, több mint 85 százalékuk mondta magát írástudatlannak a felmérés során. Alig tizenhét százalékban végeztek valamilyen iskolai osztályt, és mindössze tíz százalékuk végezte el a középiskolát. A felmérés kimutatta, hogy az oktatási létrán felfelé haladva egyre kisebb az arányuk, azaz a társadalomban elfoglalt arányukhoz képes alulreprezentáltak a muzulmán nők, mindössze 3,5 százalékban vannak jelen a középiskolák szintjén. Paradox módon e kevés iskolázott muzulmán nő 26 százalékát írástudatlan férfihoz adták férjhez, ami egyrészt a férfiak alacsony iskolai végzettségéről árulkodik, másrészt arról, hogy a nők iskolai végzettsége egy házassági szerződés során nem tekintendő mérvadó tényezőnek, legalábbis nem számít esélynövelőnek. Számos esettanulmány szól éppen a tanultság házassági esélyeket csökkentő szerepéről. A korai házasság és a szegénység korrelációs összefüggése után kimutatható a korai házasság és az alacsony iskolázottság direkt kapcsolata. India-szerte a nők házasulási életkora átlagban I 5,9 év, a válási arány pedig nem magasabb 0,4 százaléknál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nők a patriarchális rendszer áldozataivá és kiszolgálóivá válnak már nagyon fiatal korban, és kevés kilépési esélyük adódik (ez gyakorlatilag a nullához közeli) egy rossz, nekik nem megfelelő házasságból. A kutatás pontos számadatokkal támasztja alá azt az érzékelhető jelenséget, hogy a muzulmán nők nagyon alacsony százalékban vesznek részt a munkaerőpiacon. Mindössze tizennégy százalékuk rendelkezik rendszeres jövedelemmel. Városi környezetben