Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában
tudunk egyazon felületen integrálni, s így a fotográfiák is sokkal gazdagabb kontextust kapnak, ráadásul úgy, hogy nem kell feltétlenül választanunk a sorozatok, szekvenciák szervezőelvét illetően, hiszen egyszerre többet meg tudunk valósítani, sőt a felhasználó számára is megadhatjuk ennek lehetőségét. Tudjuk, hogy az adat nem a terepen terem, hanem mi állítjuk elő, a rendelkezésünkre álló információkból és eszközökkel. Ezzel a módszerrel - egy kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy Hagaman szerint Mead a terepen készített képeket kezelte (lásd 9. jegyzet) - a terep „vizuális atlaszát" 20 hozhatjuk létre, ami egyszerre lehet eszköze a tereptapasztalat elemzésének és az interpretációnak is. Nem arról van azonban szó, hogy megspórolva a terepmunkát haza akarjuk vinni a terepet, hogy a karosszékben ülve - ad fontes - vizsgáljuk. A hipermédia alkalmazásának értelme az, hogy akár több kutatási koncepciót integrálva, olyan információkat hozhatunk kapcsolatba, melyek rendesen nagyon távol állnak egymástól. Másrészt a képként megjelenő kultúra sajátos, nem lineáris és olykor nagyon nehezen verbalizálható vonatkozási rendszerét roppant kiterjedt adatbázison vizsgálhatjuk, tetszőleges szempontok szerint, akár úgy is, hogy a képeket - a kultúra vizuális aspektusát - más információhordozó-formákkal tudjuk összevetni, fedésbe hozni. A hipermédiák adatbázisként is működtethetők, így lehetőséget teremthetünk arra is, hogy - mint Meadék tervezték az általunk rögzített információkból mások más adatokat nyerjenek. A hipermédia ugyanakkor nem csökkenti a kutató felelősségét vagy dolgát, sőt jelentősen megnöveli. Ahhoz, hogy a média megfelelően működjön, meglehetősen nagyszámú információt kell bele integrálni. Tanulmányom elején feltettem a kérdést, miszerint a hipermédia alkalmazásával feltárható-e, mondható-e valami lényegi a kultúráról, aminek feltárására, elmondására ez a kizárólagos vagy legalábbis a legjobb eszköz? 21 A választ én is keresem, ám egyre inkább az igen felé hajlok. „Az antropológia verbális tudomány. Nem vesz tudomást a vizuálisképi világról, talán azért, mert kételkedik abban, hogy a képek ki tudnak fejezni absztrakt ideákat. Az etnográfiában a kutatónak terepmunkája egész tapasztalatát át kell alakítania jegyzetfüzetében szavakká, majd az elemzőmódszerek és a teóriák nyomán e szavakat megint más szavakká. A megértésnek e beszéd-centrikus felfogása elutasítja más kultúráknak a többi érzékszerv által való megismerését. A vizuális antropológia ígérete, hogy a kultúra megértésének talán egy alternatív útját nyújtja - a lencsék által felépített felfogást." (Ruby 2004a: 18.) JEGYZETEK 1. A helyzet mára alapjaiban változott meg, immár fellelhető a Ruby által hiányolt irodalmak korpusza, ám ennek ellenére az antropológiai tevékenységként elgondolt fotografálás eredményét sokszor ma sem könnyű megkülönböztetni a turisták által készített képektől, lásd Ruby 1973:13. 2. Éppen ezért nem vagy csupán egy lábjegyzet erejéig foglalkozom a digitális képalkotás egyéb, a vizuális antropológia lényegét érintő kérdéseivel. 3. Ennek igazából a külföldi szakirodalomban sem nagyon van nyoma. Szeretném idézni az alapvető szövegeket, de ezek gyakorlatilag hiányoznak. Azok a szövegek, melyek egyáltalán foglalkoznak a kérdéssel (a legjellemzőbbek: Fischer-Zeitlyn 2003) a digitális fényképezés, illetve digital imaging technikai-instrumentális problémáit tárgyalják. 4. A Néprajzi Múzeumban 2003. november 3-án (A [témajválasztás szabadsága és tudatossága a
