Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NIEDERMÜLLER PÉTER: Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában

musok és szociokulturális stratégiák mozgatják a társadalmat, hogy mindezek miképpen változnak, formálódnak és alakulnak. S pontosan ebben az összefüggésben bír jelentéssel a makroantropológia (macroanthropology) Ulf Hannerz által bevezetett fogalma (vö. Hannerz 1992), amely azon meggyőződésen alapszik, hogy az antropológia képes nagyobb társadalmi egységekről, szélesebb és összetettebb jelentésrendszerekről és összefüggésekről beszélni, s nem szükségszerű, hogy kutatási érdeklődését lokális közösségekre korlátozza. Az utóbbi másfél évtizedben számos olyan nagy hatású antropológiai munka született ebben a szellemben, amely a modern társadalmak nagyon különböző területeit kutatva, alapvetően a kulturális jelentésrendszerek társadalmi termelését, illetve annak változásait vizsgálta (vö. például Rabinow 1989; Strathern I 992; Verdery ! 991 ; Hannerz I 996; Herzfeld 1993; Herzfeld I 997; Shore 2000; Ong 1996). Az ezekben a példaként kiragadott munkákban megnyilvánuló antropológiai szemléletnek több közös vonása van. Mindenekelőtt - és erre már utaltam az előzőekben szakított a kultúra territoriális felfogásával, azaz azzal az elméleti szemlélettel, amely közvetlen megfelelést tételez fel valamely hely vagy territórium, az ott élő csoport és annak kultúrája között. Ehelyett sokkal inkább a kulturális jelentések transzlokális és transznacionális termelésére és szétosztására, valamint a globális jelentések lokális beágyazottságára és modifikációira irányította a figyelmet, mégpedig elsősorban abban a történeti, politikai és társadalomelméleti kontextusban, amelyben a második modernitással, a reflexív modernizációval, illetve általában a „poszttársadalmakkal"

9 kapcsolatos viták zajlanak. Az antropológiai kutatásoknak ebben a kontextusban az volt a legfontosabb hozadékuk, hogy láthatóvá tették a társadalom egészét átfogó jelentésrendszerek és koncepciók változásai, illetve a mindennapi élet stratégiái közötti reflexív összefüggéseket. Számos, különböző társadalmi környezetből származó, empirikus példán keresztül - a családról, az identitásról, a hovatartozásról, a testről és a szexualitásról, a munkáról, a barátságról, a szolidaritásról stb. - azt mutatták meg, hogy a modern társadalmi rendet korábban összetartó alapelvek, tudások, koncepciók és jelentések mára nemcsak megrepedeztek, hanem számos vonatkozásban hatástalanná, érvénytelenné, jelentés nélkülivé is váltak. E folyamat előrehaladottságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az első modernitást oly mélyen jellemző normálbiográfiák egyre csökkenő jelentősége és hatalma. A normálbiográfia fogalma azokra a kanonizált és társadalmilag elismert életpályamodellekre és identitáskonstrukciókra vonatkozik, amelyek segítségével a modern társadalom összehangolta a mindennapi élet szociokulturális kereteit, illetve az egyéni életpályákat. A normálbiográfiák persze nem zárták, nem zárják ki az alternatív életutakat és életstratégiákat, de világos határokat szabnak azoknak. A modern társadalomban a normálbiográfiák, illetve azok követése jelentette a tervezhető, kiszámítható és biztonságos élet talán legfontosabb garanciáját, amely mintegy automatikusan biztosította az individuumok zökkenőmentes beilleszkedését a társadalmi rendbe, s ezzel természetesen a társadalmi rend reprodukcióját. A normálbiográfiák logikája jól érthető és értelmezhető volt: a modern társadalom stabil, hosszú távú és továbbadható, azaz a csoporton, a társadalmi osztályon, de a családon belül is hagyományozható identitásmodellekét kínált fel az individuumok számára, miközben elvárta, hogy az individuumok saját egyéni életükben zárt és ellentmondásoktól mentes identitásokat hozzanak létre. Az első modernitás pontosan ezen a kölcsönhatáson, a normálbiográfiákon, az azokhoz kapcsolódó, közösen birtokolt kulturális tudáson és kulturális koncepciókon keresztül