Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól

Ő volt a cigányok vajdája. De előbb én mondtam. Ez megtetszett nekik. Amikor én mondtam, elkezdték hogy: »Kituno!« Amikor ő mondott: »Nem, nem. Te inkább hagyd! Te csak hallgasd!« No, hogy én nem akarom, de segíteni akartam neki, de az emberek nem akarták hallgatni, mert ő, hogy zöldeket beszélt-e, vagy mi? Nem tudom. El sem tudom képzelni. Ő is megmondta: »Elég mesét hallottam már, de olyat, mint a magáé, még nem.«" Hasonló történetet mesélt Vojtech Oláh egy losonci virrasztással kapcsolatban is. Ott egy oláh cigánnyal csapott össze. A két történetet a végkicsengés kapcsolja legszorosabban össze, hiszen az ellenfél mindkét esetben elismeri Oláh tudását. Nők ugyan mondhatnak mesét, de a nyilvánosság előtt csak ritkán szerepelnek

29 „a nők vitték át a meséket »andro kher« (a házba, a családba)" (Hübschmannová 1988:84). Egyik gömöri adatközlőm szerint azonban „a nők nem tudnak"

30 (R. J., 1954, sz., Klenóc). A nagy mesélők között, akiktől meséiket tanulták, is csak egy nőt említettek gömöri roma mesélőim - nevezetesen Trjantyi Júliát - Buja Julit Szútorból (L. A., I 932, m., Rimapálfala). A mesemondó jutalmazásának formái „A mesemondó személye a romák között közkedvelt volt, és megvoltak a maga kiváltságai" (Horváthová 2001:122). A kiváltságok mellett azonban a „hivatásos" mesemondó munkáját különböző módon jutalmazták is. A honorálás három fő módját különíthetjük el, így beszélhetünk áruval, szolgáltatással vagy pénzzel való jutalmazásról. A mesélők jutalmul legtöbbször dohányt,

31 újabban cigarettát kérnek, de Dél-Gömör mesemondóinak gyakran vett a hallgatóság denaturált szeszt is, amelyből víz, cukor és néhány szem burgonya hozzáadásával készítettek italt a számukra (L. A, 1932, m., Rimapálfala). Amennyiben a hallgatóság tagjai télen nem hoztak magukkal vágott fát a házhoz, ahol a mesélés folyt, az is megtörténhetett, hogy be sem engedték Őket várgedei adatközlőm szerint gyermekkorukban gyakran kellett a mesélés helyén, az ágyak alatt bujkálniuk,

32 hiszen többször is megtörtént, hogy nem tudtak fát hozni magukkal, viszont ha mesét akartak tanulni a felnőttektől, túl kellett járniuk a mesélők eszén (K. J., I 937, m., Várgede). A virrasztásokon a honoráriumhoz tartozott az is, hogy a mesélő jóllakhatott:

33 „Odajött: »Vedd el ezt, Jano, ez jár neked, van ott neked innivaló, ennivaló...«-jáj, cigaretta, minden." (R. J., 1954, sz., Klenóc). A magyar letelepedett romák által lakott Dél-Gömörből B. Kovács István a honorálás következő formáit említi: vízhordás, favágás

34 és más háztáji munkák elvégzése. Konkrét példaként az egyéb munkákra a következő esetet hozza fel: az egyik kiváló mesélő (a rimaszécsi Busa Viktor) pincéjét víz árasztotta el. Ö fiatal segítőit választás elé állította, megkérdezte: „[...] hogyan fizessen: pénzben vagy mesével? Az utóbbit kérték. Amíg ők dolgoztak, Viktor mesével szórakoztatta őket" (B. Kovács I 998:9). A szolgáltatásokkal való honorálás formái közé kell sorolnunk a mesélő autón történő el-, illetve hazaszállítását is abban az esetben, ha nem annak a községnek a lakosa, melyben a virrasztás folyik, ugyanis az esetek nagy többségében a mesélőt rokoni szálak fűzik a meghívó félhez, tehát a virrasztáson amúgy is illene részt vennie, így viszont felszabadul az útiköltségek térítésének terhe alól.