Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

HORVÁTH KATA: Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán

találkozva ezek a dalok saját különbözőségük bizonyítékai lesznek. Az idegen cigányokkal való kapcsolataikban a saját dalok megmutatására általában a versenyzés szituációjában kerül sor- ezúttal nem csak azért, mert a cigány férfiak közötti szinte minden kapcsolatot meghatároz valamiféle rivalizálás (vö. Kovai 2004) -, hiszen ezek helyszínei a nagyobb települések kisebbségi önkormányzatai által szervezett cigány „ki mit tud"-ok. Az eredetiség ebben a kontextusban azt jelenti, hogy ugyanazokat a kereteket felhasználva (egy alkalomra mindig ugyanabból a körülbelül harminc éppen legdivatosabb cigány számból válogatnak az együttesek) ki tudja a lehető legjobban elmondani saját cigányságát... Antropológustársam a gömbaljai cigány életre jellemző rivalizálási módról úgy ír, mint az állandó kitűnni, különbözni vágyás és a folyamatos hasonulni akarás játékáról. Úgy tűnik, ez a játék a cigány „ki mit tud"-on is folyik, és meghatározza az ottani, idegen cigányokkal való kapcsolatot. Ebből a szempontból mindegy, hogy a fellépőruháról vagy az elénekelt számokról van-e szó, azoknak egyszerre kell ugyanolyannak lenni (valamiféle eredetihez, „kajjagoshoz" tartani), és különbözni attól. Az oláh cigányul éneklőkről azért vannak rossz véleménnyel, mert „azok azt se tudják, mit énekelnek", tehát „nem tudják úgy átérezni a dalt", pedig hát a „beleérzésen van a lényeg"... A verseny helyzetében, illetve annak utólagos kitárgyalásakor már az eredetiségen van a hangsúly: a hasonló selyemingek különbözésén, az eredetileg talán „ugyanazon dalok" különböző előadásán... Ezekben az utólagos, heves, gyakran sértett értékelésekben fogalmazódik meg a kérdés: ki lopta el kinek a dalát, és ezen a ponton kerül elő Rudi fekete dalszöveges füzete. Természetesen nem konkrétan, hiszen az természetesen otthon van (a gyerekek elől jó elzárva), a fiókban, hanem a szavakban, melyekkel a dalok hiteles eredetét bizonygatják... Andor levele Zitának „Kedves Zita Ne haragudj, hogy levelemmel megzavarlak De még nem tutalak elfelejteni és úgy döntöttem hogy még meg kéne próbálkozni ezen az egészen és hamég járnál velem akor írj vagy üzeny én bármikor járok én még vár bármik nefeled én várok!!!" Említettük már, hogy - némileg leegyszerűsítve fogalmazva - a gömbaljai cigány közösségben a dolgok attól vannak jelen, hogy belekerülnek az állandó beszédbe, abban újra és újra, más és más formában mindig létrejönnek és értelmeződnek. Ennek megfelelően a kamaszok, ha egymásba szeretnek, és járni akarnak egymással, üzengetni kezdenek a többi gyerekkel. Az üzeneteket mindig más és más személy viszi, a válaszokat a fiú és a lány oldalán is hosszas értelmezés és megvitatás követi, majd hosszas beszéd arról, hogy mi legyen a következő viszontválasz. A szerelmesekről való beszéd hamarosan kívül kerül az „érintett" kamaszok, a hírvivő gyerekek világán, és belekerül a felnőttek beszédébe is. Itt a hangsúlyok a témával kapcsolatban természetesen már más dolgokra esnek (hogy a szerelmesek nem „testvérek"-e, hogy nem túl fiatal-e még a lány, stb.), de az, hogy az eset a felnőttek beszédében is jelen van, csak létező és valóságos voltát bizonyítja. A kapcsolat sorsa legalább annyira függ attól, hogy a különböző diskurzusokban miként jelenik meg és értelmeződik, mint egyéb tényezőktől, például attól, hogy a fiata-