Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Szibériai nyelvrokonaink tárgyi világa Ja. A. Jakovlev, otv. red.: Lar-Jah: Narod s zalivnyh lugov. Etnograficseszkaja kollekcija vahovszkih hanty vTomszkom oblasztnom krajevedcseszkom muzeje Kerezsi Ágnes

ni kai csoportja - edényeik, tárolóeszközeik nagy részét fából, nyírkéregből vagy háncsból készítették, és stilizált állat- és növénymotívumokkai díszítették őket. A 19. században a hús- és halételeket már rézbográcsokban főzték, és nyírkéreg tálcákon szolgálták fel. Nyersen csak a frissen fogott halat fogyasztották; a belsőségektől megtisztított, megnyúzott halat vékony szeletekre vágták, és sótlanul ették meg. Halbőrből, bélből és csontokból halenyvet készítettek. A húsfogyasztás nem volt rendszeres, csak sikeres vadászat esetén ettek jávorszarvas-, vadrén-, medve-, mókus-, nyúl- és vízimadárhúst. Ezen állatok húsát nyersen, főzve, sütve, füstölve, szárítva egyaránt fogyasztották. A családi ünnepek, szertartások közül a katalógus csak az esküvőt és a temetést ismerteti, de nem tér ki a születéssel kapcsolatos szertartásokra vagy a fiúk első vadászatát megelőző állatáldozatokra. A Vah menti hantiknál a I 9. században a szülők döntöttek arról, kihez adják lányukat feleségül, illetve kit vehet el a fiuk. A választásnál a fiatalok anyagi helyzetén túl fontos szempont volt az egészségi állapotuk is. A menyasszonyért a vőlegény váltságot fizetett, ami általában értékes prémekből, halból, csónakból, munkaeszközökből állt. A hozományba viseletdarabok, kidolgozott prémek, szán tartoztak. Az esküvői szertartás három fő szakaszból állt, többszöri lánykérésből, háromnapos lakodalomból és az ifjú asszony átköltözéséhez kapcsolódó szertartásokból. A vahi hantik a lehető leghamarabb temették el halottaikat, akiket a mindennap használt ruhájukban, legfontosabb munkaeszközeikkel együtt tettek az egy törzsből kivájt koporsóba. Akárcsak a többi hanti csoportnál, itt is ismert volt az a szertartás, melynek segítségével kiderítették, mi okozta az illető halálát. A temető nem más, mint a holtak falva, ahol a sír fölé kis házféleséget emeltek. Családfő halála esetén a tisztségét átvevő férfi ló- vagy rénszarvasáldozatot tartott a sírnál. A halott tiszteletére három éven keresztül évi két-három alkalommal emlékünnepet rendeztek, mert hitük szerint ez idő alatt az elhunyt lelke még hazajárhatott, és árthatott az élőknek. Ezután tér át Tucskova a hantik ősi hitvilágának bemutatására. A világ teremtéséről szóló mítosz itt is barna színnel emelkedik ki az általános szövegből. Két szereplője van, Torum isten és a vízimadár, mely az isten parancsára felhozza a világóceán aljáról a földet. A szerző röviden ismerteti, hogyan képzelték el a hantik a világot, a napot, a csillagokat, bemutatja az istenek panteonját, melyek között az egyik legfontosabb a gyermekáldást adó istennő, Pugosz-lung volt. A katalógusban olvasható hanti adatközlés szerint az istennő szemmel láthatatlan gyermekeket ringat a házában, akiket naponta az első napsugárral enged le a földre. Ahová a nap sugara elsőként esik, ott születik azon a napon gyermek, hanti vagy akár orosz. Az istenek után a vizekben és az erdőkben élő szellemeket, majd a hantik lélekhitét mutatja be. Az alfejezet külön érdeme, hogy egy táblázatból megtudhatjuk, milyen kultikus helyek voltak a Vah folyó mentén a 1 920. században, mivolt a hanti elnevezésük, hol álltak, és milyen célból, milyen isteneknek áldoztak ott. Az anyagot értékes fénykép-illusztráció egészíti ki. A hitvilágról szóló rész a hantik megkeresztelésének néhol tragikus történetével zárul. A katalógus bevezető tanulmánya nem megy el szó nélkül a 20. század történelmi eseményei mellett sem. Bemutatja, hogy jöttek létre felső rendeletre az első vadász- és halászszövetkezetek, mikor jelentek meg a geológusok ezen a tájon. 1960-ban kezdődött meg a kőolaj-kitermelés a vidéken, aminek hatására gyökerestől megváltozott az itt élő őslakók élete. Hatalmas olajvárosok nőttek ki a hajdani vadászterületeken, az őslakosok pedig kisebbségbe kerültek a betelepült vegyes, főleg orosz lakossággal szemben.