Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
Tabló - Antropológia román szemszögből Cristina Papa-Giovanni Pizza — Filippo M. Zerilli, ed.: La ricerca antropologica in Romania. Prospettive storiche ed etnografiche Bokor Zsuzsa
Szeretnék még ugyanitt nagyon röviden Zerilli tanulmányára is reflektálni. A szerző, mint korábban jeleztem, értékes elméietet gyárt a korrupció köré, és a román korrupciós szókincs egyes elemeit {pilä, spagä, ciubuc, mita [kapcsolat, kenőpénz, csúszópénz, borravaló]) sorba véve világít rá a társadalom korrupcióhoz való viszonyulási módjaira. A korrupció narrációs elemként való létezése és a társadalom logikájára válaszoló irónia a normalitás színlelését jelenti, állítja. Rendkívül érdekesnek tartom a Mioritamotívum beemelését az interpretációba, amely egy adatközlője kijelentéséből indul ki: a román nem képes megbarátkozni azzal a tudattal, hogy másnak több van. Az analógia, ha felületes is, de ötletes és elgondolkodtató. Mint az is, hogy a genetikailag átöröklött kódok, a múltbeli párhuzamok semlegesítik-e a korrupciót, elfogadhatóvá és természetessé teszik-e? A szerző szerint nem, csupán magyarázatot jelentenek, segítenek a megértésben és a túlélésben azokban az államokban, ahol a demokrácia és a piacgazdaság nem elég fejlett. Keveset tudunk meg arról, hogy a korrupciót miként fogják fel különböző társadalmi csoportokból származó aktorok, akik direkt módon részesülnek belőle, és nem csupán a kulturális és politikai szervezeteket működtető korrupcióról, hanem a mindennapi, a köznapi, az informális szektor működéséről is beszélni kellene. A mi társadalmunk távoliságáról és egzotikussá tételéről gyakran eszembejut egy eset. Lőrinczi Marinella egy olaszországi konferencián, olasz tudóstársaság előtt beszélt a Drakula-történet konstruálódásáról, arról hogy valójában ezt a történetet, amelyet „tipikusan románként" kezel a Nyugat, nem is ismerik a románok, Drakula nem élő hiedelemalak, az egészet külföldiek találták ki a maguk szórakoztatására. A kijelentések igencsak „megrázták" a Drakula-sztorit ismerő társaságot, elképedve hallgatták a történet eredetéről szóló elemzést, mintha nem is akarnák elhinni az egészet. A rajzfilmekből, kifestőkönyvekből ismert és a mozivásznon több alkalommal is szerepeltetett Drakula „a román mítoszként" élt bennük. A megismerés, amelyet nyugati antropológusok (komolyabb terepkutatókés „alkalmi látogatók") indítványoztak, és amelynek ez a könyv is bizonyítéka, a „nyugati" és a „kelet-európai" közti távolságot és az ezzel járó közönyt hivatott feloldani. Az, hogy milyennek képzelték el a kötet olasz szerkesztői ezt a világot, megmutatkozik a téma szelekciójában és a kutatótársak, illetve az előadók meghívásában is. Az elméleti írások mellett nagy arányban helyet kap a szegénység, a korrupció, a temetés, a sámánok, a boszorkányok témája, amelyek valamilyen módon éppen azeltávolítási" szándékot, az egzotikussá tételt jelzik (a felsorolt „különleges" elemek gyakorisága révén). Erezhető tehát a még a szocializmus idejében felfedezett „misztikus" Kelet-Európa-hangulat, ^2 valamint az ezzel járó abszolút másság felismerése (Kideckel 2000:42), de a szocializ^ mus utáni „válság", az átalakult társadalmi szerkezetek felfedezése, a premodern - modern • - posztmodern váltások tettenérhetőségének reményével. Ennek ellenére a keleti és -2 nyugati tudományos perspektívák találkozása már nem hierarchikus szerveződést mutat. Gondoljunk itt a Mihäilescu elméleti szövege iránti igényre és Kideckel román szociológusokból álló csoportjára, akik nagy gonddal, ha úgy tetszik, a nyugat-európai módszeresség igényével közelítik meg témáikat. Talán ez a szerkesztői szándék túllépett vagy legalábbis szeretne túllépni azon - a többek között Kürti által vázolt - általános nyugat-európai „tendencián", amely szerint a „hazajövő" nyugati antropológusok, 12 leértékelve a helyi etnográfusok munkáját, az „antropológiai terepmunkát" nagy általá294 nosításokkal, saját társadalmuk megértése érdekében végezték (Kürti 2000:78-79).
