Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló

rialitása" változatlan marad. Ennek s ezen keresztül a szubjektív kulturális tereknek a vizsgálata azonban feltétlen nyitottságot kíván a kutatótól. A leghasznosabb módszertani tanács kétségkívül az „egységesre", az „ősire", a „még mindig"-re irányuló néprajzi módszer eltemetése s az új fogalmakkal - a mobilitással, az interetnicitással, a kultúraváltással, a multikulturalitással, valamint a nacionalizmussal és az idegengyűlölettel való barátkozás. E fogalmak azonban nem csupán a regionális különbségeket vizsgáló kutató gondolkodását terelhetik sikerrel a jelenkor kulturális jelenségeinek feltárásában. Ezek köszönnek vissza a kötet második felében sorakozó, újszerű témákat és módszereket bemutató tanulmányok mindegyikében, legyen szó akár médiáról, akár „vállalati néprajzról". A tanulmányok közös vonása, hogy olyan témát érintenek, amely az I 970-es évek elejétől, de még inkább a végétől keresi a helyét az európai etnológiában, s mint ilyenek közvetlenül vagy közvetve Hermann Bausinger védőszárnyai alól bukkantak elő. Eme írásoknak ennél azonban lényegesebb közös sajátossága a néhol szinte szóról szóra egybeeső módszertani állásfoglalás: e témák kutatásának egyetlen útja a komplex terepmunka, s főszereplője a kutatási napló, amely lényegében az előzetes kutatási tervet helyettesíti, vagyis a terep adottságaiból születő kérdésfelvetéseket és hipotéziseket rögzíti és módosítja nap mint nap. Az etnográfiai és etnológiai módszerek kombinációjából felépülő nyitott és rugalmas terepmunka eljárásai közül a szerkesztők különösen az interjút állítják reflektorfénybe, ennek ugyanis külön tanulmányt is szentel a kötet (Brigitta SchmidtLauber: Das qualitative Interview oder: Die Kunst des Reden-Las sens). Az európai etnológia éppen aktuális definíciója - miszerint történeti keretbe illeszkedő jelenorientált társadalomtudomány, amelynek tárgya a mindennapi kultúra és azok jelentései - alapján az egyes tematikus kutatások módszertanában feltétlen elsőbbséget élveznek a közvetlenül a kutatott személyre irányuló, kizárólag kvantitatív módszerek (megfigyelések, spontán beszélgetések stb.). Ezek egyike, sőt bizonyos témák esetében egyenesen a „királyi út" a „beszéltetés művészete", vagyis az interjú, amelynek típusait, menetét, átírását, feldolgozását és kiértékelését mutatja be ez a rendkívül hasznos módszertani tanulmány. Fontos szereplője az interjú három további tanulmánynak is, habár kétségkívül eltérő formában és mértékben. A történetek és a történelem megtapasztalására irányuló tudományág, a tudatelemzés legfontosabb forrásai az önéletrajzi szövegek, valamint ez egyes személyekkel és a csoportokkal folytatott nyitott beszélgetések (Albrecht Lehmann: Bewusstseinanalyse). A pszichológia és az agykutatás eredményeit is hasznosító tudo~ mány két hagyományos néprajzi terület: az életrajzi és elbeszéléskutatás metszéspontéba ján keresi a maga válaszait, s így a Brednich tanulmányában nyitva hagyott kérdésre, azaz az újabb elbeszélésműfajok problémájára is egyfajta választ ad. Lehmann ugyanis ~3 a magnóra rögzített interjúkból származó visszaemlékezéseket, élménybeszámolókat, önreflexív megjegyzéseket (stb.) tartalmilag és formailag a mindenkori társadalmi problémákra választ adó történeteknek tekinti, amelyeket éppúgy fel kell fedezni és meg kell határozni műfaji szempontból („a régi szép idők" típusú vagy öntisztázó történetek stb.), ahogyan a 19. században a mondát és a mesét. Mivel a kulturális jelentés mindig szituációkban és párbeszédekben ölt testet, a részt vevő megfigyelés, a tárgykultúra- és a médiaelemzés mellett az interetnikus kutatások 282 fontos terepmunkamódszereként jellemzi Katharina Eisch az életrajzi interjút és a spon-