Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

TURAI TÜNDE: Leányszöktetés: deviancia vagy norma?

TU RA I TÜNDE Leányszöktetés: deviancia vagy norma? A tanulmány a szerző szilágysági falvakban végzett terepmunkája során nyert 20. századból származó adatok alapján készült. A Szilágyságban nem ritka leányszöktetés szokásának hátterét kutatja, a személyes döntések és családi kezdeményezések motivációit elemzi. Felvázolja, hogy a szokás hogyan viszonyul a közösségi normarendszerhez, a családi, közösségi és egyházi szankciók ellenére, hogyan épül be mégiscsak annak szokásrendjébe. A szerző tanulmánya végén megkísérli azt is, hogy az Arnold van Gennep által felvázolt modellnek megfeleltetve a leányszöktetés szokáscselekményét átmeneti rítusként értelmezze. ^1 házasság a hagyományos paraszti társadalomban nem csupán az önálló élet egyik lehetséges formáját jelentette, hanem szinte kizárólagos jelleggel bírt: a házas állapot és a felnőttség kölcsönösen feltételezték egymást.

1 A közösség teljes értékű tagjává csak akkor válhatott az egyén, ha mindkét szerepkörnek eleget tudott tenni. A sikeresnek és teljesnek nevezhető élet maga is úgy volt megkonstruálva ebben a paradigmában, hogy a biológiai funkción kívül a gazdasági és társadalmi feladatokban is mindkét nem együttes, egymást kiegészítő részvételét igényelte - a nemek közötti munkák felcserélhetősége vagy helyettesíthetősége alárendeltnek, sőt alábecsültnek minősült a kiegészíthetőség ideálja mellett. „Az Isten úgy adta, hogy az ember az asszonnyá egy: egy testek, és egymás nékű nem írnek semmit"

2 - fogalmazza meg a paraszti bölcselet. A családos élet normája - nyugodtan nevezhetjük így, hiszen nem csupán a felnőtt lét egyik alternatíváját, hanem az egyetlen elfogadott formáját jelentette - az egész közösséget a házasságkötésre és a házasságban való megmaradásra sarkallta.

3 A leányszöktetés, ami ugyan a házasságon kívüli kapcsolatkötés egyik módja volt, ezt nemhogy gyengítette vagy kétségbe vonta volna, hanem inkább erősítette. Azáltal, hogy az adott egybekerülési lehetőségek kereteit tágították, az aktuális körülményekhez igazították, éppen hogy a páros élet intézményének fontosságát, fenntartásának szükségességét fogalmazták meg. Nem a házasság intézményének elvetéséről van tehát itt szó, hanem a normatívként kanonizált házasságkötési formákhoz való viszonyulásról: ennek elutasításáról és/vagy aktualizálásáról a változó körülményekhez, rugalmassá tételéről és/vagy e formák köreinek bővítéséről. A jelen tanulmány azt kívánja feltárni, hogy a leányszöktetés mint családalapítási szándékú kapcsolatkötési forma hogyan viszonyult a közösség normarendszeréhez, illetve hogyan épült be annak szokásrendszerébe. A vizsgálat alapját képező terepmunkát egy igen kevéssé kutatott tájegységben, a Szilágyságban végeztem. Bár a leányszöktetés több évszázados hagyományra tekint vissza, ezúttal csak a 20. század eseményei kerülnek elemzésre, hiszen jelen esetben a szóbeli források nyújtják a megismerés legteljesebb lehetőségét.

4 o O'