Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban
en helyzetfüggő. A mindennapokban a sváb mint önelnevezés csak az első és a második generáció egy része számára jelöli ki egyértelműen a tradicionális sváb elnevezést önmeghatározási, önbesorolási kategóriának. Számukra ez jelenti az anyanyelvet, a múltat, a folytonosságot, az otthont. A magukat már magyarnak valló fiatalabbak számára (harmadik generációsok) a sváb szó elsősorban szüleiket, nagyszüleiket, szülőfalujukat jelenti. A sváb név inkább intimitást sugall, a hazát; a magyar név ezzel együtt a hivatalosságvilágát is hordozza. Az idősebb svábok egymás között svábul beszélgetnek az utcán is, de ha idegen megy el mellettük, átváltanak magyarra, és tekintetük követi a járókelőt; amint az illető hallótávolságon kívülre kerül, folytatják a sváb nyelvű beszélgetést. Ezt igazolja Bindorffer Györgyi (2001) kutatása is, melynek során kimutatta, hogy az első generációba tartozók többsége sehol nem mondaná meg, hogy ő sváb, mert a háborút követő megtorlások még mindig élénken élnek az emlékezetükben. A második generáció általában megfontolja, hogy kinek, mikor, hol mondja, „vallja be" sváb voltát, de ha megkérdeznék tőle, nem titkolná el. Ezt szituatív névhasználatnak tekinthetjük. Ok már magabiztosabbak, tehát védettebbnek érzik magukat az ebből származó esetleges következményekkel szemben, mint az első generációhoz tartozók. A harmadik generáció sem titkolná el etnikai hovatartozását, de kérdezés nélkül ők sem mondanák meg. Persze voltak a válaszolók között olyanok is, akiknek ez a kérdés önmagában érdektelen, mivel számukra nincs semmilyen jelentősége sem a származásnak. A bogdányiak ilyen jellegű viselkedése ráadásul más a falun belül és kívül. Falun kívül magyarnak vallják magukat, senki nem tiltakozik, ha „lemagyarozzák", viszont a falun belül mindenkinek megvan az etnikai, származási helye, és ezt hangoztatják is. Ezt a „magyar is meg sváb is" jelenséget kettős Identitásnak hívjuk. Egyfelől őseik földjének, valódi szülőföldjüknek tekintik Magyarországot, másfelől gyökereikben, nyelvükben, kultúrájukban másnak, németeknek gondolják magukat: a németekre jellemző munkaközpontú életet élik, ápolják hagyományaikat, takarékoskodnak, szinte a végsőkig kizsákmányolják magukat, mindenáron gyarapodni akarnak. Számukra Magyarország politikai keret, ezen belül azonban az adott régió német közössége jelenti a szülőföldet, hazát. Ezek után megfogalmazom, a fentinél rövidebben és egyszerűbben, hogy ki magyar: az, aki annak vallja magát. Történelem és mobilitás Bogdán első okleveles említése 1285-ből származik Bogun néven, mely királyi tulajdon. A 14- században már Bogdanryw néven említik, majd I 559-ben a törökök elfoglalják. Ekkor 36 adóköteles ház áll a faluban, s a lakosok református hitűek. 1695-ben a Zichy család birtokába kerül, a hódoltság végére azonban lélekszáma jelentősen megcsappan, I 720-1 721 -ben mindössze 16 magyar és három szlovák család lakja. A katolikus anyakönyvek szerint a dunabogdányi svábok írott történelme I 724-ben kezdődik, vagyis egyházi anyakönyvezés I 724-től működik a faluban, és már I 727-ben megköttetett az első vegyes házasság. A falu első katolikus vallású sváb parasztjai Németországból érkeztek I 723-ban, mintegy háromszáz fő telepedett le Zichy István gróf birtokán.
