Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

TURAI TÜNDE: Leányszöktetés: deviancia vagy norma?

A „senki földjén" sokáig Mint a házasságkötés másodlagos normája a leányszöktetés is a leányságból/legénységből a házas állapotba, sőt a felnőttségbe való átmenet rítusának tekinthető. Bár csak hallgatólagos legitimációnak örvendett, és formálisan jelentősen különbözött az elsődlegesség státusát magának tudó egybekelési szokáskomplexumtól, funkcióját tekintve ugyanazzal a hatáskörrel rendelkezett. Végezetül Arnold van Gennepnek az emberi élet fordulóinak leírására kidolgozott modelljét követve közelítem meg a vizsgált szokáseseményt, elkülönítve a preliminális, liminális és posztliminális szakaszokat. Ugyan nem egyezik a „rendes" házasságkötéssel, de ez a különbözőség nem a strukturális felépítettséget érinti, hanem egyrészt az elemkészletben való másságot, másrészt a szokásmozzanatok sorrendjének, illetve a közöttük lévő idődimenziónak és eseményeknak az eltérőségét. Maga a terminus is, az elszökés/elszöktetés az elválasztás gyors lebonyolítására utal. Hiszen épp ez volt a szándék: az új állapot elérése érdekében mielőbb elszakadni az ezt gátoló akadályoktól, melyek vagy a kiindulási állapot részesei (például szülői tiltás, szegénység), vagy a kilépést nehezítő tényezők (például katonakötelezettség). A fokozatos, több elemből összetett (például leánykérés, jegyesség, leány-/legénybúcsúztató) preliminális szakaszt itt egyetlen, drasztikus és hirtelen mozzanat váltja fel. A liminális periódus viszont már ennél sokkal komplexebb.

29 Tulajdonképpen ez a legrétegzettebb és leghosszabb a három fázis közül. Az elszöktetés pillanatától tart egészen az egyházi házasságkötésig, legrövidebb esetben egy hónap, de akár több év is lehet. Az időszak hosszúságának alsó határát az eklézsiakövetést megelőző bűnbánattartási alkalmak száma (minimum három vasárnap) határozza meg. Nem volt ritka viszont a több évre való elhúzódás sem, különösen akkor, ha a szülői ellenkezést kellett leküzdeni, vagy ha a katonáskodás tartott sokáig.

30 Ez pedig a „társadalmon és időn kívüli" állapotot jelentette. Nem tartoztak már a leányok/legények közé, de még az asszonyok/emberek közé sem, ami következményekkel járt mind a templomi ülésrendre, mind a viseletre vonatkozóan. Az egyházhoz való viszonyuk is rendezetlen volt: egyházi tagságukat és az ezzel járó jogokat időlegesen felfüggesztették. A lánynak a családon belüli kapcsolatai sem stabilizálódtak: már kilépett származási családjából, és bár leendő férje házában lakott, ott egyelőre még nem volt teljes jogú családtag, hanem még csak befogadott státussal bírt. Ez a se ide, se oda tartozás igen sok bizonytalanságot rejtett magában, hiszen visszalépni már nem lehet, vagy legalábbis nem tökéletesen. Elég csak arra gondolnunk, hogy ha az őt elszöktető legény elesett a háborúban, a leány helyzete igencsak problematikussá vált: szüzességét elveszítve biológiailag „asszony" lett, tehát a leánytársadalomnak nem lehetett ismét tagja, de „ténylegesen" nem léphetett be az asszonyi státusba sem, mert nem került sor az összeesküvésre. Özvegy volt, de csak félig-meddig. Bár jó ideje leendő férjének házában lakott, mégsem épülhetett be családtagnak, hanem vissza kellett költöznie szüleihez. Kérdéses volt továbbá az utód helyzete is. Ha ebben a liminális szakaszban gyermek született, ő sem volt egyértelműen elismert családtag. Az általános gyakorlat azt mutatja, hogy a fiú utódot az anya hazaküldése után is maguknál marasztották, viszont a leánygyermeket engedték elmenni az anyával együtt. De meg kell említenünk azon ritka eseteket is, amikor a család a halál-