Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szubkultúra: a különbség, a káosz és a rend

egymással a tárgyakat, a márkát és a konnotációt képző ideológia-, presztízs- és hierarchiatöredékeket, illetve engedi a saját szövegében felszínre jutni a szubkultúra tagjai által összebogozott, a tárgyakra, a márkákra és azok konnotációjára vonatkozó minősítéseket, akkor más (elég elítélendőén) névtelenségben hagyott tárgyak miért csupán „sportosak", „márkásak", „igényesek"? Bizonyára azért, mert a BMW-be és a Mercedesbe (de akár a Nike cipőbe) már beépült a „márkaérték", amely már evidenciaként tartalmazza a minőség, az elit, a jólét ideáihoz (vagy egy bizonyos szubkulturális-lokális kontextus esetében a „gengszter", a „félvilági bűnöző" alakjához) kapcsolódó jelentéseket, viszont más márkanevek esetében a konnotáció és a különbségek játékának felfejtéséhez sokkal elmélyültebb és precízebb szimbólumfejtés szükséges. Ennek részletes diskurzuselemzését úgy lehetett volna például megvalósítani, hogy az üzletekből beszerzett katalógusok által sugallt, a katalógus kulturális referenciái alapján jól rekonstruálható márkaszemélyiséget össze kellett volna hasonlítani azzal a márkaímázzsa/, amely a terméknek a szubkulturális átértelmezése, kisajátítása során jött létre (márkaszemélyiség és márkaimázs különbségéről lásd Randall 2000:18). Nyilvánvaló, hogy a szubkultúrák márkahasználata meglehetősen zűrzavaros terület, így például Magyarországon a márkák helyi értéke gyakran gyökeresen átalakul (lásd Stewart-Román 2003:34-37). így például, mint Szapu Magda könyve is dokumentálja ezt, egyes márkák, amelyek eredetileg a streetwear, tehát az utcai viselet kategóriába tartoztak, klubviseletté alakulhatnak át, így például a Devergo, amely eredetileg utcai ruha volt, akárcsak a GAS vagy a Diesel, de a köztudatban klubruházattá transzformálódhatott, nyilván a szervesen hozzátartozó narancssárga („kukás") szín motívuma miatt. Más márkákat más csoportok sajátítanak ki -vagy értelmeznek át-, így például a Dieselt a kisvárosi félvilági körök, hogy a „márkás" autókról, melyek máshol a szolid polgári egzisztencia attribútumai, ne is beszéljünk... Belátás és vakság Paul de Man egyik kötetének tanulmányaiban a „belátás" és a „vakság" retorikájáról értekezett, azt állítva, hogy egy kritikus művében nem (csak) az igazán izgalmas és tanulságos, amiről beszél, amit kifejt, hanem azok a vakfoltok, amelyeket saját perspektívája miatt nem észlelhet, pontosabban a vakfoltok által kijelölt, másként észlelhetetlen érteled mezési területek. „Minden egyes esetben túl kell olvasnunk a legkategorikusabb kijelents tések egynémelyikén, s ezeket mérlegre kell vetnünk, néhány olyan, sokkal óvatosabb S megnyilvánulással, amelyek alkalmasint attól sem állnak távol, hogy nyílt ellentmondásig ba kerüljenek az előbbiekkel. [...] Ezzel szemben úgy tűnik, mintha a meglátás valamiféle j£o negatív mozgásból származna, amely megindítja a kritikus gondolatmenetét, valamiféle JSg kimondatlan elvből, amely a kritikus nyelvét kimozdítja elfoglalt alapállásából, oly mér- :<N tékben eltorzítva és megrongálva annak vallott nézeteit, hogy végül az állásfoglalás puszta lehetősége megkérdőjeleződik. Ám éppen ez a negatív, látszólag destruktív működés az, amely létrehozza a jelenséget, melyet - teljes joggal - meglátásnak nevezhetünk." (Man 1994:109.) Szapu Magda könyve esetében a következő, a „vakság" határvonalai mentén megrajzolódó „belátásokról" beszélhetünk. Észlelhető a szerző törekvése, hogy az általa vizs274 gált szubkultúra fogalmait, értékeit, jelentéseit az adatközlők szemszögén keresztül,