Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szubkultúra: a különbség, a káosz és a rend

Különbség és különbségtétel Nyilvánvaló, hogy a szakirodalom használata alapján érzékenyebben lehetett volna rendszerezni a stílusokat és a műfajokat, körültekintőbben lehetett volna differenciálni. De nemcsak az a fontos, hogy mindennek segítségével precízebben és érdekfeszítőbben lehetett volna leírni a vizsgált szubkultúrát, hanem felismerhetővé vált volna a nevek, címkék, fogalmak, stílusok, szimbólumok játékának egyik - a szemiotikai leírás és az ideológiaképzés kényes határvonalán egyensúlyozó — következménye: a heterogenitás fontosabb (vagy éppen olyan fontos), mint a homogenitás, a különbségtétel fontosabb (vagy éppen olyan fontos), mint az azonosság, a fluktuáció fontosabb (vagy éppen olyan fontos), mint a fixáció. Egyébként a szerző helyenként - közvetve, közvetlenül - maga is reagál erre, például amikor tanácstalanná válik annak köszönhetően, hogy olykor milyen megfoghatatlan és képlékeny a határ a deszkás, a „rapper" és a punk csoportok képviselői között, vagy amikor a hip-hop kultúra kaposvári fluktuációjáról ír (314., 322326. p.). (Zárójelben: az is érdekes kérdés, hogy Kaposváron a hip-hop miért a bunkók kultúrája, lásd 3 18. p., holott más városokban a „legcoo/abb cool" - de erre nem ad választ a kötet.) A szerző által érvényesített szemlélet és a rendelkezésére álló nyelv persze inkább egységesít, mint differenciál, tulajdonképpen csak a szubkultúra saját megkülönböztetései (de azok sem mind és nem mindenhol) törnek át a valóság irányából a szerző nyelvébe, a szerző saját különbségtételei nem nagyon érvényesülnek. Sőt, bizonyos jelek arra mutatnak, hogy (leszámítva az alapokat: rocker, raver, punk, szkinhed, rapper stb.) a szerző nem is igen tekinti fontosnak azokat. Az elemzés esetleges distinkcióit semlegesítik, kioltják például az olyan differenciálatlan jelzők és kifejezések, mint például a „márkás", „sportos", „igényes", továbbá idesorolható még a „szórakozás" egyrészt szakszerűen definiált - „társadalmi rítus, fontos társadalmi esemény a fiatalok életében, amely rendszeresen ismétlődik, ahol a morális és esztétikai értékek is megjelennek, és amely lehetővé teszi a jelképek, a csoportszimbólumok újratermelését" (22. p.) -, másrészt a sajtónyelv által már kissé kilúgozott és paródiához közelítő fogalma (lásd Keresztury 2000:75). Az ifjúsági kultúra tanulmányozása sok tekintetben nem más, mint behatolás egy rendkívül összetett, különbségeken és különbségtételeken alapuló nyelvi, fogalmi dzsungelbe, ahol a szavak („címkék") nem kizárólag denotativ funkcióval rendelkeznek, melynek segítségével eligazodhatunk a tárgyak, gesztusok, ruhadarabok, stílusok tömegé- cd ben, hanem konnotációval is, tehát ideológiákat is közvetítenek és képviselnek. A nyelv- <y használat célja ebben az esetben nem (csak) az, hogy a referenciális jelölésen keresztül tS hozzáférjen a tárgyi világ valamely szegmentumához, sokkal inkább olyan jelölőláncok létrehozása és működtetése, melyek kavargásában, rétegződésében, kölcsönhatásában «j3 vagy érdek és cél nélküli csillámlásában megvalósulhat - Dick Hebdige szép metaforája- §_£ val - hiding in the light egzisztenciális paradoxonja, tünékeny élménye. Emiatt egyéb- épként a könyvnek nem csak a szimbólumhasználatban megvalósuló átmenetekre, kontaminációkra, újításokra kellett volna figyelmet fordítania, hanem lehetett volna egy kicsit „márkatudatosabb" is. Egy olyan kultúrában, amely a stíluson át fejezi ki önmagát, és az egész gyakorlatilag nem más, mint a stíluson keresztül kifejezett különbségtételek ünneplése, ez különösen lényeges. Ha a Nike cipő a „menő", a Mercedes és a BMW a „nyerő", tehát vannak a könyvben (szöveg)helyek, ahol a szerző maga kapcsolja össze 2 71