Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szubkultúra: a különbség, a káosz és a rend

níthető - csoportkultúrákban nem. A szerző módszertana és (többé-kevésbé kifejtett) kulturális jelentésfelfogása jellemzően a zártságra, a rendre, a rögzítettségre irányul, aminek mindig érdekes kulturális konnotációi vannak. A Szapu Magda által érvényesített szimbólumfelfogás a következőképpen rekonstruálható. A könyvben a szimbólumokjelentésének megfejtése egy háromkomponensű séma segítségével megy végbe: I. „kulcselem" (zene, szórakozóhelyek, öltözködés), 2. „mögöttes csoport" (valamely szubkultúra), 3. tartalmi jegyek (ami a szóban forgó csoportjellemző világnézetével és habitusával azonosítható; lásd „A csoportkultúra olyan társadalmilag teremtett jelek, szimbólumok összessége, amely csak összefüggéseiben értelmezhető és rendszerezhető. Feladatunk elsőként elkülöníteni azokat a kulcselemeket, amelyek köré a csoportok szerveződnek: dolgozatunkban ezek az elemek a zene, a szórakozóhelyek és az öltözködés formai, funkcionális és tartalmi elemei, másodsorban felvázolni azokat a mögöttes struktúrákat - ifjúsági csoportokat -, amelyek kapcsán e jelek, szimbólumok kifejeződnek, nyilvánossá lesznek. Egy-egy csoport leírásánál a csoportképző lényegi elemek és belső viszonyaik feltárását követően kiemeljük azokat a tartalmi jegyeket, amelyeken e csoportstruktúrák alapulnak." (2 I. p.) Ezt az elméletet, noha meglehetősen eklektikus, forrásait tekintve nehezen visszanyomozható, kissé önkényesen (kripto)ikonológiainak tekintem, a kötet kulturális jelentésfelfogásának rejtett előfeltevéseit és implikációt hangsúlyozandó. A szimbólum, a kultúra és a jelentés formáinak egymáshoz való viszonya Erwin Panofsky (1984) rendszeréhez hasonlóan - a műalkotás, a kulturális kontextus és a világnézet egyértelmű megfeleltetései révén elemezhető, noha Szapu Magda nem hivatkozik sem az ikonológiai elméletre, sem más hasonló jelentésfelfogásra. A Panofskyféle ikonológia esetében a jelentéstulajdonítás, a szimbólumfejtés rejtett logikája és előfeltevései egy olyan világképre utalnak, amelyben az ember nagy bizonyossággal, kétségek nélkül eligazodhat a jelentések egyértelműsége, a különbségek világossága, a szilárd keretek, a „klasszikus formateljesség" rendezett és harmonikus világa között (Panofsky módszerének világnézeti előfeltevéseiről lásd Radnóti 1990). Panofsky szerint-és ez a kijelentése összhangban áll szimbólumfejtő módszertanának konzervatív, humanista, klasszicizáló bizonyosságtudatával - „a humán tudományok arra törekszenek, hogy az emberi emlékek kaotikus sokaságát mintegy a kultúra kozmoszává alakítsák" (Panofsky 1984:265). Noha ez a gondolat bizonyos tekintetben Ernst Cassirert idéző filozófiai közhely, mégis, totalizálóereje felébresztheti azt a kételyt, hogy mi történik az olyan oo jelenségek megértése során, amelyek nem a kozmosz, hanem a káosz imitációi, belső ífi intenciójuk (márpedig Panofsky szerint a kultúra tárgyaiban van ilyen, lásd Panofsky Î3 1 984:269) a rendezettség ellenében, a rendezettség intencióján keresztül történő meg^ értés ellenében hat. Ezzel kapcsolatban nem valamiféle anarchista módszertant ajánlok, ~s5> egyszerűen annak figyelembevételét, hogy az interpretácíóelméletben és a (poszt)szeÍ5§ miotikában vannak olyan elméletek, törekvések, amelyek számolnak az ilyen jelenségekre kel is (lásd Farkas 1998). A „kulcselem" - „mögöttes struktúra" - „tartalmi jegy" egyértelmű megfelelésén alapuló értelmezési mód tehát olyan, az értelmezések terét lezáró, szűkítő mozzanata a könyvnek, amely ráadásul megint csak a módszertanban rejlő konzervatív-ortodox előfeltevések hatóerejét erősíti. Az olvasó nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy Él 7\ zűrkorszak gyermekei sajátos módszertani megfontolásainak köszönhetően egy jel268 legzetesen heterogén, a posztmodern stílusjegyekegyes elemeit is magában foglaló szub-