Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KOVÁCSNÉ ISTVÁN ANIKÓ: Egy somoskai hiedelemtörténet emléke az ezredfordulón

tékítélete kap hangot, fogalmazódik meg az ottélők számára. Az adott korban érvényben lévő erkölcsi értékek ugyanis rejtetten, szinte kimondatlanul beleszövődnek, begyűrűznek a megtörtént esemény történetté formálásának aktusába. Világossá válik, hogy a fennálló normarendszer áthágása milyen jellegű értékítéletek megfogalmazására kényszeríti a közösséget. A házasságon kívüli testi kapcsolat a hagyományos értékrend szerint erkölcstelen, tiltott, a belőle született gyermek ily módon szégyen. Ennek következtében az elkövetett bűn sem maradhat büntetlenül („Úgy akarták elcsánni, hogy ne tudja senki, hej de az Isten kitakarta"). „A faluközösség a szokás és hagyomány hatóereje által kitermelt olyan erkölcsi szabályokat, amelyek mindennapi életében döntő módon érvényre jutottak. Az erkölcsi normatívák az egyén életében cselekvést, magatartást irányító szabályokként jelentkeztek, amelyeknek megfelelően kellett végezni a tevékenységüket. [...] Az erkölcsi normatívák elsajátítása még nem jelentette azt, illetve nem nyújtott biztosítékot arra, hogy a faluközösségben minden egyes helyzetben ennek megfelelően, ennek figyelembevételével, betartásával cselekszenek, s kötelező érvényűnek tartják majd ezeket a megtanult szabályokat az adott szituációban. Ezért a faluközösségerkölcsi életében az erkölcsi normák elsajátítása mellett legalább hasonló jelentőségű volt a szabályok betartásának ellenőrzése, a szabályok elleni vétség esetén pedig a mulasztás számonkérése." (Veres I 984:36.) A bűn kiváltotta büntetés a társadalom különböző dimenzióiban eltérően érezteti a hatását: elsősorban szégyen az anyának és az anya családjának. Az apa a külső tekintélyét érzi megcsorbítva azáltal, hogy a lánya megszegte a közösségi normarendszert, tisztában van azzal, hogy a megvetés az egész családnak szól. („A lánynak az édesapja elvette a gyermeket, bevitte a pincébe, s behajította az üst alá. S a lány aztán kereste, bőgött: hol a bubája, hol a bubája. Nem mondta meg az apja, nem mondta meg. Odaadta egy más asszonynak. Hozott neki bort, pálinkát. Vesd bé a kútba, ne mondják, hogy az én lányomé! De mikor megkapták, hogy itt elkötve, hogy ne fojjon a téj ki az ingire, akkor megkapták, hogy ímé az övé vöt. Az apja vette el mellőle. 0 felnevelte volna. Az apja elvette, hogy ne lássa senki, hogy maradjon meg lánynak mindig."). A gyermek sorsa ezek után a halál, majd ezt követően a vartyogás (feltehetőleg a szenvedés velejárójaként). Végül a közösség sem marad érintetlen, büntetlen: a kútba dobott gyermek a vartyogással nemcsak a „merénylet" elkövetőjét bünteti, hanem ily módon az élőket is folyamatosan ijesztgeti. A moldvai magyarok erkölcsi élete erősen vallási koncepciójú. így a legalapvetőbb _ erkölcsi értékeknek, a Tízparancsolat két tételének (ne ölj, ne paráználkodj) megszegése ^ a közösség erkölcsi rendjének a legsúlyosabb megsértését jelenti. Az egyezményes normarendszer szempontjából tehát mindkét normaszegés - az illegális szerelmi kap- >j> csolatból született gyermek és annak az apa általi megöletése - büntetendő cselekvés- «tg nek számít. És ezen a ponton éleződik ki igazán az erkölcsiség nemek szerinti tagolódá- g í sa (Kotics I 997:40): a nőktől a keresztény morállal való nagyobb azonosulást vár el a közvélemény." Mindkét esetben a leányanyára és nem a partnerre, illetőleg a családjára, szorosabban véve az apára irányul a lokális társadalom megszégyenítése. A társadalmi kontroll tekintélyét, érvényét jelzi, hogy a közösség jogosultnak érzi magát az egyén privát szférájának a megítélésében, amennyiben az ellentétes a konvencionalizált értékekkel. Ugyanakkor ez a normaszegés már nem kizárólag a közvélemény ellenőrzése alatt áll, hanem 235