Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KOVÁCSNÉ ISTVÁN ANIKÓ: Egy somoskai hiedelemtörténet emléke az ezredfordulón

A csecsemő holttestét a bukaresti múzeumba szállították, „hogy lássa az egész világ." A történet azonban itt nem ért véget, a közösségre nézve következményei voltak. Esténként ugyanis-éveken keresztül - a kút környékén vartyogást lehetett hallani, amelyet a megölt gyermek hangjának tartanak. Reflexiómban kérdésként merül fel bennem, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt lezajlott eseménynek az emlékezetben máig megmaradt mozaikjai miként rendeződnek a jelenben megszerkesztett történetté. Az emlék felidéződésének a folyamatát szeretném tehát végigkövetni, azt a folyamatot, ahogyan fokozatosan, kérdésről kérdésre kerülnek felszínre, kimondásra a történet különböző momentumai. Ugyanakkor a helyi társadalom viszonyulására szintén figyelek, arra a magatartásmódra, amely a közösség normaszegői ellenében fogalmazódik meg. A történet érdekessége, hogy két ember emlékezései nyomán szerveződik viszonylagos egésszé, s az egyes emlékek folytonosan korrigálódnak, kiegészítődnek, értelmeződnek a két visszaemlékezés egyidejűségében és eredményeképpen. Az emlékekbe való belefeledkezés következményeként olyan erős lendületű a felidézés, hogy a két szöveg időnként teljesen egymásba fonódik, egyikük felém, másikuk Bori felé hajolva artikulálja az esményeket. Ilyenkor rendszerint hangzavar keletkezik, s ebben a helyzetben csak a nagyobb nyomatékkal mondott részletek válnak lejegyezhetővé. A rekontrukció, a felelevenített hiedelemtörténet szerkezetének összeállítása lebontás, szétszedés, dekontstrukció útján valósítható meg (vö. Bíró 1997:100). Az esemény ismeretének közös kódja és talán az emlék „régisége" vagy a többszöri felidézés következményeként néhol már-már egyszerű, részleges közlésekké sűrűsödik a történetmondás. _j Az újra és újra feltett kérdések által kezd kibontakozni, teljesebbé, a kívülálló számára rs érthetőbbé válni a már többször lezártnak vélt közlés. így szerezhettünk kellő mélységín ben a megtörtént esemény minél több eleméről tudomást.

2 >f> Kérdésfelvetéseinket ugyanakkor a megfelelő konvenciók ismeretének a hiánya, az eltérő kódok megléte is szükségessé tették, hogy kibontakozzon számunkra az üzenet refe8 renciális értékén túli expresszív és direkt jelentősége (vö. Hymes 1975:125). Nyilvánva^ ló, hogy a lejegyzett szöveg korántsem jelenti a megtörtént esemény teljes visszaadását, megörökítését, csupán törekvés a hiedelem szerkezetének a megismerésére, fölvázolására. Más résztvevők jelenléte feltehetőleg jelentősen módosította volna (és módosítaná) a megélt esemény történetté formált szerkezetét, minden közbeszólás a maga módján gazdagítaná, kerekítené a történetet, más-más részletet világítana meg, hangsúlyozna. A hiedelemszöveg természetesen messze túlmutat a puszta információközlésen. 234 Tulajdonképpen olyan társadalmi eseményként értelmezhető, melyben a társadalom ér-