Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa

hely evidens és szignifikáns (azaz magától értetődő) módon a miliőhöz tartozás jeleként működött, hiszen a csoport által elfoglalt földrajzi helyet - a környezetet - a többiek miliőjelnek tekintették, s tudták, hogy az ő környezetüket is ugyanígy interpretálják. Az effajta közösségképződés és konstitúció során a felhasznált földrajzi tér három dimenzió mentén írható le: nagy regionális különbségek jellemzik, éles határvonalak húzódnak a városi és a rurális tér között, továbbá jelentős eltérések figyelhetők meg az egyes nagyvárosi negyedeket vizsgálva. A késő modern társadalmakban lezajlott modernizáció jelentősen átalakította a közösségképződés (vagy ahogyan manapság használják a fogalmat: a társadalmi networkök konstitúcióját), valamint a térhasználat egész társadalmi-kulturális feltételrendszerét. Ennek oka egyrészt abban keresendő, hogy a társadalmi világban az utóbbi évtizedekben a választási lehetőségek megsokszorozódása ment végbe - így a korábban meghatározott földrajzi terekben élő társadalmi csoportok cselekvéstere például a globalizáció által indukált változások hatására jelentős mértékben kibővült, és ezzel párhuzamosan - elsősorban az egyre hatékonyabb imaginációs ipar tevékenysége következtében - nagyon sok, máshonnan származó kulturális termék, jelentés tűnt fel ezen társadalmi csoportok tapasztalathorizontján. Mindeközben a társadalmi bánásmód ezekkel a lehetőségterekkel kapcsolatban is sokkal megengedőbb, kevésbé a konvencionális előírások által determinált, mint korábban. A tér dimenziója - a nagyfokú mobilitáslehetőségek, a tértől való függetlenedés mindenhol látható jegyei ellenére - sem veszít fontosságából, sőt, az identitásképzés és -alakítás folyamatában mind fontosabb szerepet játszik a térdimenzió. Ami megváltozik, az a térhasználat módja: az opciók, a választható/választandó lehetőségek számának ugrásszerű növekedése igazából a közösségképződés és tér közötti, korábban szilárd kapcsolatot alakította át, hiszen például a világméretű migrációs folyamatok azt az alapvető kérdést vetik fel, hogy az emberek/csoportok terekhez kapcsolódása evidens jelnek tekinthető-e, s ha igen, akkor egyáltalán szignifikáns-e. Ebben a megváltozott társadalmi helyzetben egyáltalán nem magától értetődő a társadalmi miliő térbe gyökerezettsége, mivel az a hely, ahol lakunk, valójában nagyon keveset mond arról, milyen miliőhöz is tartozunk. Schulze szerint a késő modern társadalmak kultúrájában végbement alapvető változás úgy írható le, hogy az emberek a különféle kommunikációs helyzetekben új módon _ dekódolják egymást, a régi jelek már nem szignifikánsak, nem képesek kielégíteni az újfajta érdeklődést. Lash és Urry elemzéseihez kapcsolódva (Lash-Urry 1994) ő is úgy véli, - hogy a jelek szerepe és súlya a társadalmi világban megváltozik: kulcsfontosságra tesz« nek szert az opciók (a lehetőségtér) megnövekedésével - bizonyos fokig ezek irányítják a társadalmi hálózatok felépítését. E folyamat másik oldalán ott áll az „entrópia" - szintén sokat emlegetett - jelensége, ahogyan a hálózatok, miliők működésük közben rendkívüli sebességgel elhasználják ezeket a jeleket, ezért szüség van folyamatos termelésükre és karbantartásukra. Korunk élménytársadalmának - mert Schulze a korábbi főműveiben (Schulze I 992; 2000b) tárgyalt alapgondolatokból vezeti le egész elméletét - fontos ismérve a másik iránti érdeklődés növekvő szubjektivizálódása. Ez jelentősen átalakítja a közösségképzésekor I használt preferenciaviszonyokat; a társadalmi hálózatok kiépítése során a szituáció hetz 0 lyett egyre inkább a szubjektum válik fontossá: a másik legtöbbször úgy kerül érdeklődé-