Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa
terakcióinak az egyén és csoport biográfiájában játszott aktuális szerepe szabályozza. Ennek egyik következménye éppen az, hogy a lokális terek szimbolikus jelentését - a teret elsajátító csoport tevékenységén keresztül - egyre növekvő mértékben a mediálisan közvetített globalizációs folyamatok konstituálják és változtatják, így például a különféle regionális miliőkben is egyre fontosabb szerepet játszanak a számos hálózatban részt vevő, társadalmilag-térbelileg máshonnan származó cselekvő aktorok. A harmadik oszlop azt mutatja be, hogy „mit tesznek az emberek a tereket felhasználva egymással". Az aktorok közé sorolhatjuk az egyes individuumokat éppúgy, ahogy csoportokat, de az egyes társadalmi csoportokon túl fontos szereplőként jelen van a nemzetállam is, amely szintúgy létrehozza a maga sajátos tereit - emlékhelyeivel és nemzeti parkjaival kialakítja a múlt, az emlékezés szigeteit, szigorúan ellenőrzött enklávékat iktatva be egy homogén földrajzi térbe. Az „adott földrajzi tér feletti hatalom", a „társadalmi exkluzivitás megjelenítése", a „szimbolikus gazdaság termelése" a leggyakrabban előforduló fogalmak, Mike Davis ( 1990; 1999-2000), Michel Foucault (2000), Pierre Bourdieu (1985; 1989; 1991a; I 99 1 b), Sharon Zukin (1991) pedig azok a szerzők, akik talán legtöbbet foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a térben létrejövő társadalmi viszonyok miképpen relativizálódnak a hatalmon keresztül. Ez a hatalomelméleti értelmezés a földrajzi terek kapcsán egyáltalán nem véletlen, hiszen például a „régió" fogalma maga is szorosan kapcsolódik az ellenőrzéshez, felügyelethez; kezdettől fogva az uralomról szól, az igazgatás gyakorlatáról és gyakorlásáról (Fejős 2002). A lokalitás társadalmi termelése nem önmagában történik, hanem más társadalmi csoportok hasonló tevékenysége mellett (néha ellenében), éppen ezért a különböző térolvasatok erősen dichotomizált jellegűek-és a kritika éle leginkább az azonos földrajzi térben tevékenykedő más intenciók ellen irányul. E térkonstrukciók során mindig valamilyen hatalommal van dolgunk, azzal az autoritással, amely normák kihelyezése, érvényesítése révén képes definíciókat, tehát lehatárolásokat teremteni. VI. A német szociológus, Gerhard Schulze (1994) elmélete megpróbál számot vetni a közösségképzés, a kulturális identitás kialakításának megváltozott módjával, s válaszolni _ arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a térbeli társadalmasodás (közösségképzés) már ?3 nem homogén környezetek konstrukcióján keresztül zajlik (azaz a tér már nem mint környezet jelenik meg). pj< Ez a kérdés - mint láttuk - különösen élesen vetődik fel mostanában a kulturális ; antropológiában, szociológiában, hiszen tér és kultúra összefüggése mind a különféle miliőelméletek, mind a lokalitáselemzések egyik fontos sarokköve volt. Ezek a megközelítések elfogadták azt a feltételezést, hogy a csoportok meghatározott társadalmi terekben - azaz miliőkben - élnek, amelyeket viszonylagos homogenitás és magasfokú belső kommunikáció jellemez. E társadalmasodási - közösségképződési - mechanizmus klasszikus mintái szerint a közösen belakott földrajzi térnek konstitutív szerep jut a társadalmi miliő létrejöttekor; a tér az „őslakosok", de az idegenek számára is úgy jelenik meg, I mint az adott miliőre jellemző jegy, ismérv. A földrajzi térben elfoglalt meghatározott
